Rendőr mentette meg a tinédzsert

<b>Zirc</b> - Szombaton délután 15 órakor az MRFK ügyeletére érkezett segélyhívás egy 14 éves lánytól, miszerint Dudar és Kardosrét között a vasúti sínek mellett eltévedt és segítséget kér.

Deák Dóra

A Zirci Rendőrőrs szolgálatparancsnoka Komenda József rendőr törzszászlós. azonnal a segítségére indult, közben a szolgálatban lévő járőröket Dudarra küldte, hogy a vasúti töltés mellett induljanak el Zirc irányába a kislány keresésére.

A gépkocsit Kardosrét belterületén hagyva gyalog elindult az eltévedt lányért, közben a rendőrség központi ügyeletével folyamatos telefonkapcsolatot tartott. A segélykérő a telefonban közölte az ügyelettel, hogy elesett, nem tud lábra állni, és úgy hallja a vonat közeledik felé Ő pedig a síneken fekszik. 

A szolgálatparancsnok ezen információk birtokában a havas mezőn, illetve a vasúti töltés mellett körülbelül három kilométer futás után megtalálta a bajba jutott lányt a vasúti töltés mellett a bokrok között  fázva és átázva.
 
A kardosréti kislánynak nagyon fájt a lába nem tudott lábra állni, ezért mentőt hívtak a segítségére. 

A szolgálatparancsnok a hátára vette a lányt és úgy vitte a vasút és egy havas földút kereszteződéséig, majd onnan a segítségére siető járőrökkel közösen Kardosrét határáig vitték a bajba jutottat, ahol átadták a mentőszolgálatnak, akik lábtörés gyanújával a veszprémi kórházba szállították.

A lány édesanyja elmondta, hogy lánya előző nap délelőtt ment el otthonról azzal a szándékkal, hogy fogorvoshoz megy. Az esti órákban a lány barátnőjének édesanyja telefonált, hogy az éjszakát náluk fogja tölteni Dudaron. Másnap délután lekéste a buszt amivel haza akart menni, majd ezt követően indult el gyalog Kardosrét irányába. 

Gyaloglása során a vasút mellett haladó őzektől megijedt és azért esett el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!