Robogóra magyar!

Veszprém - Ki az autóból, fel a robogóra! Sokan adják ki ezt a jelszót a nyár beköszöntével, ám korántsem mindegy, hogy milyen minőségű és árfekvésű kétkerekű nyergében rójuk az utakat.

Szabó Péter Dániel

Új robogó vásárlásakor fontos szempont a robogó külső megjelenése, esztétikája, a látható műszaki megoldások, s nem mellesleg az árfekvés. Célszerű egy közismert és jó szerviz háttérrel rendelkező típust vásárolni, gondolva az alkatrész utánpótlás megoldására. Ezen belül is mérlegelni kell azt, hogy a technológiailag fejlettebb vízhűtéses, vagy a szerényebb léghűtéses típus szimpatikusabb a számunkra, valamint az is fontos, hogy két- vagy négyütemű modellt választunk.

- A vizes motorok javíttatása és alkatrészei drágábbak, de teljesítményük általában nagyobb, mint levegős társaiké. Üzemeltetésük több odafigyelést kíván, javításuk nagyobb szaktudást igényel. Ami a kétütemű motorokat illeti, sokan tévesen azt hiszik, hogy jobban szennyezik a környezetet, márpedig ez nem igaz  - mondja a veszprémi Karfner Balázs, új és használt motorok eladásával és szervizelésével foglalkozó szakember.

Robogónk kiválasztásakor azt is célszerű mérlegelni, hogy milyen útburkolaton szeretnénk használni. Laza, földutakra nagy és széles kerekű robogót ajánlatos venni. Poros, homokos utakra olyan robogót keressünk, amelyeknek a levegőszűrője a hátsó keréktől távoli helyről szívja a levegőt. A robogók legnagyobb ellensége ugyanis a beszívott por, ami elkoptatja a hengert, a dugattyút, a gyűrűket, a hajtókart és a görgős csapágyakat.

- Ha anyagilag nem engedhetjük meg magunknak, hogy új gépet vegyünk, kellő óvatossággal érdemes körülnézni a használt robogók piacán is. Sok használt robogó agyon van használva, még akkor is, ha ez elsőre nem látszik. Néha a szükséges javítás költsége a 100 ezer forintot is eléri, s nem érdemes megvenni a robogót  - mondja a szakember.

Az előző szempontokon kívül még több hibára kell odafigyelni. Sok a piacon a házilag tuningolt, sérült, görbevillás robogó, amit még a csábító ár ellenére sem szabad megvenni.

Próbaút során ellenőrizendő a robogó egyenes futása. Laza kormányfogásnál, kormány-elengedésnél a görbe villás motorkerékpár oldalra húz. Nagyon fontos a motor állapotvizsgálata is. Gyakorlott motoros a berúgókaron keresztül tudja ellenőrizni a sűrítési nyomást, a kompressziót. A motorzajból kihallható a dugó, a főtengely, a csapágyak állapota. A robogó gyorsulásából megállapítható a variátor és a kuplung jó, vagy rossz működése.

- Nagyon fontos a műszerek, a kontroll-lámpák ellenőrzése is. A hőmérő és az olajszint jelző hibája végzetes hibát okozhat.  Amennyiben megoldható, az eladó adja írásba, hogy milyen használt alkatrészeket szerelt be, s milyen javítás történt a robogón. Érdemes az eladó személyigazolványát is lemásolni, a későbbi problémás esetek elkerülése miatt. Fontos még, hogy mindig hozzáértő szakember segítségével vásároljunk használt robogót - jegyzi meg Karfner Balázs. 

(Fotó: Gáspár Gábor)

Címkék#robogó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!