Segítik a munkanélkülieket - Ülésezett a képviselő-testület Balatonfüreden

Balatonfüred - Elfogadták a város ez évi közfoglalkoztatási tervét. A program a tartós munkanélküliségre igyekszik megoldást nyújtani.

Martinovics Tibor

A szakképzetlen munkavállalók, a gyorsan változó munkaerőpiacról kiszorulók egyre nagyobb arányban szorulnak rá a városban is a segélyezési rendszerre. 

A tartós munkanélküliség elszegényedést, lakhatási problémákat, az elszegényedés átörökítését idézheti elő, ennek elkerülése érdekében változtatnak a közfoglalkoztatási helyzeten. 

A szociális ellátórendszer megváltoztatása, a munkára képes, ám állásukat rég elvesztett lakosok közfoglalkoztatásba történő bevonása, a munkerő piaci programban való részvétel illetve képzés elősegítése mind arra szolgál, hogy lehetőleg rendszeres jövedelemmel rendelkezzenek az ellátási rendszerbe kerülők. 
 
Úgy gondolom, hogy a segély helyett inkább munkát kínáló program egy jó irány, majd elválik, a gyakorlatban miként működik. 

Dolgos kezekre minden településen szükség van. Az önkormányzat tehát igyekszik arra ösztönözni az érintetteket, hogy a rendelkezésre állási támogatással szemben inkább a foglalkoztatást prefárálják - ez a városnak is kedvezőbb megoldás - vélekedett dr. Bóka István polgármester a csütörtöki testületi ülésen. 

A közfoglalkoztatási terv kidolgozását egyébként az év elején életbe lépő új szociális törvény kötelező önkormányzati feledatként írja elő.

A testületi ülésen a képviselők kötelezettséget vállaltak arra, hogy az idén és az elkövetkező években a költségvetés terhére támogatják a Nagycsaládosok Szivárvány Egyesületét a városi gyermeknap teljes körű megszervezésében és lebonyolításában.

A grémium jóváhagyta a Füredhő Kft. távhőszolgáltatási díjemelésre vonatkozó javaslatát. Áprilistól a távfűtés díja mintegy 5,5-, míg a melegvízé 5,3 százalékkal emelkedik a városban.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!