„Szívünket, lelkünket adtuk bele”

Budapest, Veszprém - Az augusztus 20-ai állami rendezvényen is felcsendül majd az a dal, melynek bevételét az árvízkárosultaknak juttatják el.

Németh F. Bernadett

Az Összefogás dalához Lévay Sylvester, szabadkai születésű Grammy-díjas zeneszerző ajánlotta fel szerzeményét, amelyhez Szomor György írt szöveget, és tizennégy kiváló művész pedig vállalta, hogy hangját adja hozzá. A közreműködő neves előadók között van a pápai születésű, Zsédenyi Adrienn, Zséda és a tapolcai Tóth Gabi.

Adrienn a Naplónak elmondta: örömmel vállalta a felkérést, hiszen az árvíz sújtotta megyékben árva a saját szemével látta, hogy „ezek az emberek még mindig, a szörnyű események után hónapokkal is, nap mint nap küzdenek a létükért.” A dal elején és végén megjelenik az a segélyhívó szám, ami kétszáz forinttal növeli az árvízkárosultaknak szánt összeget.

- Minden forint számít. Ma még rövidnadrágban járunk, de hamarosan beköszönt az ősz, rosszra fordul az időjárás és a nélkülözők még inkább érezni fogják az otthonaik hiányát. A magam eszközeivel szeretnék hozzájárulni, hogy ez ne így legyen. Az ismertségem, a hírnevem az emberek szeretetének köszönhetem, ezért számomra nagy öröm, ha ebből valamit visszajuttathatok nekik. Ha a népszerűségemet, a tehetségemet arra használhatom, hogy másokon segítsek – mondta lapunknak az énekesnő, aki köztudottan szívesen vállal szerepet társadalmi problémák megoldásában. Hasonlóképpen vett részt a mellrák elleni küzdelemben, vagy az Ajtók mögött című dalával a családon belüli erőszak elleni kampányban.

- Boldog vagyok, hogy egyike lehetek a 14, különböző zenei területről érkezett énekesnek, akik az Összefogás dalát felénekelték. A felvétel napja is igen nagyszerű hangulatban telt, mindenki a szívét, a lelkét adta ebbe a munkába - mesélt Zséda a felemelő érzésről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!