Tavaszköszöntő kerékpáros túra

Várpalota - Közel 300 gyermek és felnőtt ismerkedett meg a település és a Bakony szépségeivel a tavaszköszöntő kerékpáros teljesítménytúrán.

Szabó Péter Dániel

Vasárnap reggel nagy volt a nyüzsgés a rendezvény helyszínén, a Thuri-vár mögött. Fiatalok és idősebbek indultak útnak kerékpárral, hogy felkészültségüktől függően teljesítsék a szervezők által kijelölt 5, 10, 20, 50, illetve 70 kilométeres távot. 


A Bakonyból is este hat óráig mindenki nagyobb baleset nélkül célbaért 
(Fotó: Kőrösparti Beatrix)

A szikrázó napsütésben tartott viadalt Németh Árpád polgármester nyitotta meg, aki maga is kerékpárra pattant, az 50 kilométeres távnak vágott neki.  

A gyermekeknek és szüleiknek kijelölt rövidebb szakaszt, ami a belvárostól a várvölgyig tartott, száznál is többen teljesítették, szerencsére balesetmentesen. 

Amíg a kicsik ügyeskedtek, addig a nagyok, a Várpalota-Hétházpuszta-Kisgyónbánya-Bakonycsernye-Szápár-Jásd-Tés-Várpalota útvonalon tehették próbára erőnlétüket. 

A Bakony tájain barangoló túrázók közül a reggeli rajtot követően este hat óráig mindenki nagyobb baleset nélkül beért a célba - mondta el a helyszínen a szervező Gyermekek Sportjáért Egyesület, a Tamási MTB Sport Club és a Bakonyi Kerékpáros Egyesület nevében Krebsz Róbert, programszervező. 

A  rövid túrát követően sem unatkoztak a szép számban megjelent gyerekek, a Várkerti iskola előtt akadályversenyen, míg a vár körül tájékozódási versenyen vehettek részt, a vállalkozó kedvűek pedig a Veszprém megyei, illetve a Várpalotai Balesetmegelőzési Bizottság jóvoltából értékes ajándékokért tölthették ki a KRESZ- totót. 

*

Minden hónapban megszervezik

Krebsz Róbert programszervezőtől megtudtuk, a várpalotai önkormányzat által is támogatott tavaszköszöntő teljesítménytúra csak a kezdet, a jövőben minden hónapban szerveznek kétkerekes családi kirándulásokat a látnivalóban, szép tájban bővelkedő környéken. 

Fiatalok és idősebbek egyaránt útnak indultak, hogy felkészültségüktől függően teljesítsék a különböző nehézségi fokozatú bringatúrát

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!