Tetszenek-e majd még egyszer?

A múlt héten egy 1988-as felvételű színházi bulit láttam, az örökifjú Kalmár Tibor rendezte. Neves színészek bolondoztak Szilágyi János riporterkedésével. Akkor még ő is a fénykorát élte, ám a Halló, itt vagyunk!-ban az ATV-n ha nem is árnyéka önmagának, de hajdani erényei megkoptak. Neki és meghívott vendégeinek sem tesz jót az emlékezés.

A Már egyszer tetszett sem használ a kedélyünknek, s nem pusztán a szórakozásért, az időtöltésért érdemes nézni. Igaz, ez sem utolsó szempont. Leszámítva egy-két erőltetett jelenetet, egészen élvezetes volt a válogatás.

Engem inkább elgondolkodtatott ez a 21 esztendős televíziós buli. No nem azért, mert fiatal arcokat láttam, például Balázsovits Lajosnak még volt haja és Zalatnay Sarolta sem járta még meg a börtönt, sőt, Mensáros László is élt még, egy öreg vagány módjára verte a vadnyugati kocsma zongorájának billentyűit, és rekedtes hangján dalban csapta a szelet a bájos Törőcsik Marinak. Koós János karikírozó Karádi Katalin-paródiáján sem rökönyödtem meg, a sértés határain belül maradt...

Szóval engem inkább az foglalkoztatott, miközben kis országunk színházi világának szakmai előkelőségeit csodáltam, hogy vajon negyedszázad elteltével kik reprezentálják majd a magyar színjátszást egy ilyen műsorban. Évtizedek múltán kikről lehet majd elmondani, hogy már egyszer tetszettek? Kik azok a mostani fiatal művészek,akikért majd áldozunk a szabad időnkből, hogy újra lássuk őket régi formájukban? S van-e, akad-e majd olyan riporter, akire jó szívvel gondolhatunk?

Azok a színészek, akik manapság nem süllyednek le az ünnepelt celebek és sztárocskák színvonalára, nyilván szóba sem jöhetnek, őket biztosan nem látjuk, mert velük nem készülnek műsorok, sem ilyenek, sem olyanok. A mostani show-kban lubickolókat, ide-oda beugrókat hamar elfelejtjük. Még akkor is, ha most tetszenek valakiknek is. Az emlékezet csak az értéket őrzi meg az időben. S ez - tetszik vagy nem - befolyásolhatatlan.