Törölnék a biztosítékot - Építés helyett a pénz is elég lenne

<b>Balatonfűzfő</b> - Fontos kérdésben kezdeményezett szerződésmódosítást az a vállalkozás, amelyik megvásárolta a város Balatonalmádi felőli szélén lévő 15,5 hektáros területet. Az ügy megítéléséhez tudni kell, hogy egyik korábbi cikkünkben félreérthetően fogalmaztunk az eladásról szóló előterjesztés alapján a terület értékéről.

Győrffy Árpád

Azóta többen felhívták a figyelmünket arra, hogy a telek belterületi ingatlanként lett meghirdetve, így ennek megfelelően a nettó piaci értéke 703 millió forint lenne egy 2006. februári igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői vélemény szerint. 

A képviselő-testület a korábbi sikertelen eladási kísérletek után tavaly ősszel 228,5 milliós induló áron keresett rá vevőt, amit az egyetlen érvényesen pályázó, a Muthermal Kft. meg is ajánlott. A cég a pénzt a pályázati kiírás alapján vállalt január eleji időpontra a városnak átutalta, a szerződést aláírta.

A megnyilatkozások szerint a képviselők azért támogatták az eladást a becsült érték harmadáért, mert a vevő által tervezett sportturisztikai beruházás hosszútávon jelentős hasznot hozna a városnak és további fejlesztéseket indukálna. 

Hogy mindez valóban így legyen, kemény biztosítékkal egyoldalú szerződésbontási és kártérítési igény lehetőséget kötöttek ki a városnak arra az esetre, ha a vevő az érvényes engedély kiadásától számított öt éven belül nem valósítja meg a beruházást. 

A most javasolt módosítás szerint a biztosíték kimaradna a szerződésből.

A kft. vezetője, dr. Rudas László a város internetes oldalának fórumában már január 3-án jelezte, hogy "számos kérdést a szerződés nem szabályoz, így azok tisztázására záros határidőn belül sort kívánunk keríteni."

A kedden a képviselők elé kerülő anyag szerint a szerződés több más mellett kiegészülne azzal, hogy az önkormányzat a fejlesztés öt éven belüli megvalósulása nélkül is elveszti a szerződésbontásra és kártérítésre kikötött jogát, ha a vevő három éven belül bemutatja, hogy van pénze a beruházásra. 

Sőt a szerződésből kikerülne az a szakasz is, amely lehetővé tenné a városnak, hogy elidegenítési tilalmat és terhelési korlátozást jegyeztessen be az ingatlan-nyilvántartásba a vállalt beépítési és létesítési kötelezettség kikényszerítése érdekében.
 
A múlt héten vált ismertté dr. Rudas Lászlónak egy december 17-i keltezésű levele. Hogy mit tartalmaz? A részleteket keresse a Naplóban!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!