Vadászat a munkahelyekre

Egyre kevesebb a hagyományos értelemben vett fizikai munkás. Nemcsak az automatizálás, hanem  a munkahelyek megszűnése miatt is. Ma annyian vannak munka nélkül, mint a rendszerváltást követően, legalábbis hivatalosan, mert sokan feketén kénytelenek elhelyezkedni. Kőművesek, asztalosok, fodrászok keresik a helyüket a nap alatt, s ha rendes munkahely és fizetés nem is jön össze, legfeljebb vállalkoznak - kényszerből. Munkásokkal, munkanélküliekkel és szakszervezeti vezetőkkel beszélgettünk a témáról.

Megkopott a május 1-jei ünnep fénye

Nagy a foglalkoztatási feszültség a megye munkaerőpiacán. Ma újra annyian vannak munka nélkül, mint a gazdasági rendszerváltást követő években. A gondokon a balatoni turistaforgalom enyhíteni szokott, de az idei szezon ebből a szempontból is más lesz. Ilyen körülmények között úgy tűnik, jelentősen megkopott a munka ünnepének fénye.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint Veszprém megyében márciusban az előző hónaphoz képest  majd ezerrel csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma, de hivatalosan még így is 23 586-an regisztráltak. Ez az 1993-as adatoknak megfelelő érték. Sok.

Az újrainduló közfoglalkoztatási formák, valamint az építőiparban, a feldolgozóipar egyes ágazataiban adódó munkalehetőségek, továbbá a foglalkoztatási körzetekben megrendezett munkáltatói fórumok, állásbörzék, az idegenforgalmi idényre való felkészülés jótékony hatást gyakoroltak a munkaerőpiacra, de ezzel együtt sem enyhültek jelentősen a foglalkoztatási feszültségek.

Reménykedve vár a lehetőségre Kiss József Lajos, akinek több mint egy évvel ezelőtt volt utoljára munkahelye, ma már munkanélküli-ellátást sem kap. Lajos az elmúlt 40 évben 55 munkahelyen dolgozott. Nem vándormadár, de így hozta a sors. Azzal is tisztában van, szakképzetlenként csekély az esélye az elhelyezkedésre. Fiatalabb korában nem számított, hogy nincs szakmája, 57 éves korában meg már mihez kezdjen? Már a 45 évesekre sincs szükség a munkaerőpiacon, tette hozzá rezignáltan.

- Úgy tapasztalom, a munkáltatók visszaélnek a helyzettel. A múltkor egy vállalkozó bruttó 380 forintos órabért kínált kemény fizikai munkáért. Nevetséges! Még az ötszáz is kevés, nemhogy ez!

Marika szégyelli a helyzetét. Homlokára barázdát mart a gond, nincs még negyven, de akár ötvennek is nézhetnénk. Sorstársaihoz hasonlóan ugyancsak évek óta munkanélküli. A nyarakban bízott, a Balaton-parti strandokon valamelyik büfében eddig mindig kapott munkát, persze feketén. Nem ő választja ezt a helyzetet, neki ezt dobta a gép, poénkodik, de látszik, nincs vicces kedvében. Elküldték takarító-tanfolyamra, mondván, ezzel majd tudják alkalmazni. El is végezte, de minek?! Az idei szezon kilátásai nem sok jóval kecsegtetik, korábbi munkaadói azt ígérték, majd jelentkeznek nála, de szerinte ez a szöveg a lerázás kifinomult formája.

Húsz éve végzett festőként Imre Zoltán, jelenleg magánháznál dolgozik alkalmazottjával. Megfogalmazása szerint 1994 óta küzd az iparral, vagyis ekkortól vállalkozó. Úgy vélte, az építőiparban különösen meg kell nézni, mit vállal el az ember, hogy jó eséllyel ki is fizessék az elvégzett munkát. Elmondta, manapság már a magánszemélyek is megpályáztatják a lehetőséget. Több helyről kérnek árajánlatot, ami önmagában nem baj. A gond az, ha a legolcsóbbat választják, nem biztos, hogy olyan minőséget kapnak, amilyet joggal elvárhatnának.

A jó szakembernek szerencsére híre megy, a rosszat pedig még a szakma is kiveti. Lekopogta, a téli holt szezont kivéve neki eddig még mindig volt elégséges megrendelése.

Sütő Patrik két éve dolgozik Zoltánnál. Manapság elég nehéz munkahelyet találni. Több ismerőse, barátja is fiatalon fizetés nélkül maradt. Éppen ezért örül, hogy neki van állása, meg is becsüli azt, mert nem szeretne úgy járni, mint sokan mások. Környezetében azt tapasztalta, a kétkezi munkának van még becsülete.

Leegyszerűsödött, kicsit könnyebbé vált a tevékenységük, mert manapság már kész anyagokat állít elő az ipar, olyanokat, amiket évekkel ezelőtt még maguknak kellett keverniük. Lényegét illetően azonban a munka nem sokat változott, azt továbbra is el kell végeznie valakinek.

A foglalkoztatási helyzet súlyosságát jelzik a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ statisztikai adatai is. Eszerint Veszprém megyében márciusban mindössze 1556 kiközvetítésre váró álláslehetőség jelent meg, ez a majd' 24 ezer álláskeresőhöz viszonyítva igen csekély. És ez a szám az előző havinak éppen az 1,6-szerese! Az álláshelyek túlnyomó részében fizikai foglalkozásúak jelentkezését várták a munkaadók.

Az álláskeresők helyzetét az életkori sajátosságaik is nehezítik. A nyilvántartottak 16 százaléka fiatalabb 25 évesnél, vagyis gyakorlatlan, míg mintegy egyharmaduk 45 év feletti (több mint ötödük idősebb ötvenévesnél), vagyis öreg. A regisztráltak között legnagyobb számban a legaktívabb korcsoportok képviseltetik magukat, de az ő helyzetük sem rózsás: vagy nincs szakmájuk, vagy olyan, amelyikre nincs kereslet.

Miből fognak megélni?!

A helyi állásbörzéken szinte évek óta ugyanazokat az arcokat látni. Ismerősként üdvözlik egymást, itt és a munkaügyi kirendeltségen rendszeresen összefutnak. Gyalog Zoltánnak az elmúlt hat évben hol volt munkája, hol nem. Most éppen megint nincs. Éveken keresztül fizikai munkát végzett, a kétkezi feladattól nem fél, mindent bevállalna, de senki nem akarja megkínálni tartós állással.

Tavaly pár hónapig közmunkásként dolgozott Balatonfűzfőn, ennek köszönhetően március 31-ig kapott munkanélküli-segélyt. A napokban ismét jelentkezett közmunkára, de nem vették fel. Kiderült, a családban az egy főre jutó jövedelem valamivel meghaladja a harmincezer forintot, ezért nem kerülhet be a programba. Ennyi pénzből etessen egy gyereket? És neki miből lesz így nyugdíja? - sorolja az elkeseredett kérdéseket.

Valljuk be őszintén, mára szinte feledésbe merült, milyen értéket is hordoz május 1-je. Főleg a fiatalabbak kedvéért nem árt felidézni, hogy a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt gazdasági és szociális vívmányokat ünnepeljük ezen a napon vurstlival, sörrel és virslivel. A fűben elheverve, a barátokkal focizva, túrázva, vagy a tó partján pecázva.  Pedig nem ártana némi harcosság ma sem  a munkahelyeken, a munkahelyekért! A munkavállaló ugyanis ma újra legalább olyan kiszolgáltatott,  mint húsz évvel ezelőtt, amikor egyik pillanatról a másikra veszítette el állását, ezzel együtt biztos megélhetését.

A mostani világgazdasági válság súlyosbított a helyzeten, a tömeges létszámleépítések nyomán hazánkban is ezrek kerültek utcára. Ismét el lehetne skandálni az egykori jelszavakat: munkát, kenyeret!  csak meghallja valaki...