Válás bicskával és vasrúddal

<b>Pápa</b> - Kis híján elvágta felesége torkát az a férfi, aki a válóperes tárgyalása előtt elégtételt akart venni asszonyán. Mindezt végig nézte 12 éves gyermekük, aki egy vasrúddal próbált apjától távol tartani néhány feldühödött férfit. A megyei bíróság három év kilenc hónapra ítélte a pápateszéri férfit.

Mátételki András

Házi őrizetből érkezett a tárgyalásra Birkás Jenő, aki meglehetősen magabiztosnak tűnt, amikor a bíró kérdéseire válaszolt. Az ügyész által ismertetett vádból kiderült, a 44 éves férfi korábban ült már börtönben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, 2003-ban pedig 10 hónapi felfüggesztett börtönre ítélték súlyos testi sértés miatt. 

Agresszivitása a családi életére is rányomta a bélyegét, feleségét többször kizárta a házból, de a tettlegességtől sem riadt vissza. A háromgyerekes családanya nem egyszer elköltözött otthonról, amikor már nem bírta a megpróbáltatásokat, de férje mindig visszavitte. 

Tavaly előtt áprilisban végleg betelt a pohár: elutazott testvéréhez Esztergomba, ahol munkát vállalt. Párja folyton zaklatta telefonon, ezért elhatározta, hogy végleg elválik tőle. A pápai bíróság 2007. június 27-re tűzte ki a bontópert. 

Birkás Jenő az előző napon Esztergomba utazott, ahonnan telefonon többször felhívta asszonyt, aki hajthatatlannak bizonyult. Ekkor megfenyegette, hogy megöli, a gyerekeket pedig a Dunába dobja. 

A nő jobbnak látta, ha értesíti a rendőröket, akik a Mária Valéria hídon egyedül ácsorgó Birkást beszállítatták a mentőkkel a pszichiátriára. Innen saját felelősségére még aznap délután hazaengedték. 

Krimibe illő jelenetek játszódtak le ezen a pápai bíróság előtti téren. A férj elkapta az utcára kimenekülő feleségét, bicskával megsebesítette a nyakát, elvágta a haját. Eközben kisfia vasrúddal tartotta távol az anyja segítségére sietőket
(Fotó: Babos Petra)

Másnap reggel kisfiával együtt utazott Pápára  zsebében egy hat centi pengehosszúságú bicska lapult s magával vitt egy újságpapírba csomagolt majd másfél méter hosszú vasrudat, amelyet a bíróság épületének támasztott. (A férfi még reggel megivott két üveg sört, amitől harcias állapotba került.) 

A bíróság udvarán kérdőre vonta feleségét, hogy miért három férfi társaságában érkezett, majd jól irányzott öklössel úgy nyakon vágta, hogy az ajtónak esett.
 
Birkásné ezek után kisietett az utcára, ahol férje hátulról elkapta a haját, s lerántotta a földre. Zsebkésével megsértette a járdán összekuporodott nő nyakát és ujját, majd nyirbálni kezdte fürtjeit. Eközben kisfia a vasrúddal próbálta távol tartani a többi férfit apjától. 
 
A nő élettársa is beavatkozott a drámai eseményekbe, akit Birkás földre vitt, majd a kést szorongató kezével ütéseket mért az arcába. Hogy a bűncselekmény nem durvult el jobban, az a váratlanul megérkező két futárszolgálatot teljesítő rendőrnek volt köszönhető: egyikük figyelmeztető lövést adott le!
  
Amikor öt hónapot bent töltöttem előzetesben, bűnösnek éreztem magam, de miután megismertem a teljes igazságot, már nem - kezdte vallomását az erős testalkatú férfi, aki csupán a nyolc általánost végezte el, s jelenleg egy faipari cégnél gatteros. 

Elmondta, a három gyereket egyedül neveli, felesége 230 ezer forintos tartásdíjjal maradt el. Úgy tudta, hogy asszonyának voltak külső kapcsolatai, ezért egy ideig Veszprémben, a pokoli toronyban is lakott. 

Azt állította róla, hogy rendszeresen italozott, volt, hogy a gyerekek mentek érte a kocsmába. Azért hoztam haza többször is a feleségemet Esztergomból, mert szerettem. Legutóbb nem fenyegettem meg, sőt, ő mondta, hogy nem érdeklik a gyerekek, adjam őket intézetbe vagy dobjam a Dunába.  Miért volt magánál bicska? - kérdezte dr. Németh Balázs bíró. 

OLDALTÖRÉS: Bicska

Ha Pápára megyek, mindig az egyik büfénél reggelizem, ott használom. Nem tudom, hogy megvágtam a feleségemet. Nem vitatom, hogy azok az események megtörténtek a bíróság előtt, de én ezekre nem emlékszem. Rossz idegállapotba kerültem. 

Azt sem láttam, hogy a gyerek felkapta a vasat. Sajnálom, hogy ilyen nő miatt kellett magukra hagynom a gyerekeket - utalt a fél évig tartó előzetes letartóztatására. A fiúkat azóta is ő neveli. 
 
A szürke szabadidőruhát viselő, riadt tekintetű kisfiú - élve jogával - nem kívánt vallomást tenni, így nem tudta meg a bíróság, hogy az apja előzőleg mit mondott neki a vasrúdról.
 
A 44 éves feleség, aki tíz évet is letagadhatna korából, azt mondta, a gyerekekre való tekintettel nem tesz vallomást. 
 
Az asszony élettársa, H. L. azt mesélte el, azért kísérték el hárman a válóperre Birkásnét, mert a férje korábban is megfenyegette.
  
Azt kiabálta a bíróság udvarán, hogy bennünket innen hullazsákban visznek el, mert húsz cigány vár ránk az utcán. Később az asszony sikoltozására szaladtam ki az épület elé, de addigra már a haját vágta a Magdinak - vallotta H. L.  

A fia meg szurkált felénk valamilyen vassal, de kikerültem, hogy az apját leszedjem az élettársamról.  A késsel szurkált a szívem felé, amit kézzel kivédtem, de megvágott. Amikor megrúgott, hanyatt estem, majd rám térdelt, úgy ütött. Amikor lőttek a rendőrök, akkor dobta el a kést. 
 
Azt már a folyósón jegyezte meg meghallgatása után, hogy ő bizony ma nem lett volna itt, ha a két rendőr nem időben érkezik. 
 
Az asszonyt kísérő egyik férfi vallomását felidézte a bíró: Simán megölte volna, ha mi nem vagyunk ott. A másik testőr korábban így vallott: Birkás kijelentette, a börtöntől sem fél. Az épület előtt ötven cigány vár ránk. Idegbeteg módon viselkedett.
  
Az ütlegelésre lettünk figyelmesek, a földön tiszta vér volt minden  vallotta az egyik civil ruhás veszprémi rendőr.  Felszólítottam a férfit, hogy dobja el a kését, de csak jött felém. Nem érdekeltek, lőjetek le! 

Ekkor adtam le egy figyelmeztető lövést. Másodpercek teltek el, mire leengedte a kezét, addig a combjára céloztam. Kollégám elvette tőle a kést, majd a földre fektettük, míg nem érkeztek meg a pápai kollégáink. 
 
A gyerekeit változatlanul egyedül nevelő, nem alkoholista férfi megtörten hallgatta az ítéletet. A megyei bíróság bűnösnek mondta ki életveszélyt okozó testi sértés és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, valamint könnyű testi sértés vétségében, amiért három év kilenc hónapi börtönre ítélte. 

Az ügyész tudomásul vette a döntést, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A jogerős döntést a Győri Ítélőtábla mondja majd ki.
 
Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!