Vetélkedő a Pilvaxban

<b>Várpalota</b> - Rendhagyó történelmi kvízjátékkal emlékeznek az 1848/49-es szabadságharcra a Várkerti Általános Iskola, Szakiskola és Tagiskola Vásárhelyi András Tagiskolájában.

Deák Dóra

Az ötlet három éve jött, hogy a klasszikus ünnepély helyett egy aktívabb, mozgalmasabb vetélkedőn ismerkedjenek meg a diákok az 1848. március 15-én történtekkel. 

A pedagógusok úgy gondolták, a játékosabb, több érzékszervet megmozgató, élményszerűbb feladatokon keresztül jobban beleélik magukat a tanulók a történtekbe, ezáltal jobban emlékeznek a nevekre, helyszínekre, eseményekre, mintha a történelemkönyv száraz anyagát tanulnák meg. 

Idén második alkalommal rendezik meg a történelmi vetélkedőt, amiből akár hagyomány is lehet  tudtuk meg az iskolában.

Bakcsi Andrásné és Kaukerné Romhányi Anikó külön feladatsort állított össze az alsó és a felső tagozatosoknak, amihez a gyűjtőmunkát már előre megkapták a tanulók. 

Egy-egy tanterem, egy-egy helyszínt jelöl, mint például a Landerer nyomda, Pilvax kávéház vagy a Nemzeti Múzeum. 

A hét állomáson húsz perc áll a 15-20 fős csapatok rendelkezésére, hogy megoldják a kreativitásukat, leleményességüket is igénybe vevő feladványokat. 

A feladatok többek között szellemi totót, plakátkészítést, zászlószínezést foglalnak magukban. 

A nyertes csapat ajándékot kap a vetélkedő végén. 

Az egész délelőttös projekt munkát délután ünnepély zárja, amit a hetedik osztályos tanulók adnak elő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!