Viharban nem haraptak a halak

Mezőlak - Ilyen még nem volt a Mezőlaki Horgász Egyesület (MHE) történetében, az általuk szervezett versenyt idő előtt be kellett fejezni, a pecások nem bírták a küzdelmet az időjárással.

Tremmer Tamás

Igen nagy halakat rejtenek az MHE Szélmezői-tavai. A jól kezelt vízből minden évben kapitális uszonyosokat emelnek ki. Pontyból 26 kilós a tórekord, amit tavalyelőtt fogtak, amurból pedig már egy 28 kilós egyed is a partra került. A 10-15 kilós potykák mindennaposak. Éppen ezért úgy gondolkozott az egyesület vezetése, hogy megszervez egy bojlis versenyt.

Kezdeményezésüket örömmel fogadták a pecások, a helyiek mellett Zalából, Győr megyéből, de még Szlovákiából is érkeztek horgászok a 72 órás I. Mezőlaki Bojlis Kupára. Már a verseny kezdetekor sem volt ideális az időjárás, de az még nem szegte a kedvét a résztvevőknek, a péntek este kezdődött vihar azonban feladta a leckét.

Szombaton egész nap harcoltak az elemekkel, az orkánerejű szél felborított sátrat, bottartót, egy csónakot is elsüllyesztett, s a pecások többször bőrig áztak. Vasárnap reggelre úgy döntöttek, fél nappal a verseny lefújása előtt feladják a küzdelmet: nem bírtak az időjárással. Eredményt az addigi fogások alapján hirdettek. A versenyzők összfogása 177,47 kilogramm volt.

A legnagyobb halat, egy 10,35 kilós pontyot Kálmán Szilárd fogta. A versenyt Bella Kornél nyerte, 11 hallal, összfogása 51,25 kilogramm volt, második helyen Kálmán Szilárd (hat, 33,71 kilogramm) végzett, harmadik Matlák Péter (négy, 26,08 kilogramm) lett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!