Vizet oszt a Bakonykarszt

Veszprém - Három napon át vizet oszt a járó-kelőknek a Bakonykarszt Zrt. a megyeszékhelyen, a legforróbb órákban: 11 és 15 óra között. Vizet adnak az Óváros téren és a nagyposta előtt.

Németh F. Bernadett

Kugler Gyula, a megyeszékhelyen a vízszolgáltatást végző cég vezérigazgatója elmondta: szerdán, az első napon kedvező volt a fogadtatása a kezdeményezésnek: kulacsokat, palackokat is töltöttek meg vízzel, sokan pedig megálltak lehajtani egy pohárral belőle.

Az Óváros téren inkább turisták ragadták meg a lehetőséget (olykor egy egész csoport), míg a posta előtt az ügyes-bajon dolgaikat intéző helybeliek. Mindkét helyen körülbelül 300 pohár víz fogyott. A vízosztás csütörtökön és pénteken is folytatódik.
 
A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügyi szakemberek a folyadékpótlásra a szénsavmentes vizet ajánlják. Egészségünk megőrzése érdekében ajánlott a napi 2-3, hőségben a 3-4 liter víz elfogyasztása.

Ezeket a mennyiségeket kis adagokban egész napra elosztva érdemes magunkhoz venni. A veszprémiek abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy az itt kitermelt víz nem csak jó minőségű, hanem ásványi anyagokban gazdag is. A folyadékpótlás mellett ugyanis szükség van a szervezetünkből kiürülő só és más ásványi anyagok pótlására. Erre is alkalmas a Bakonykarszt vize.
 
Szerdán az egész országra a legmagasabb szintű, piros figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Csütörtökön az előrejelzések szerint 34-39 fok is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke pénteken 39 fok körül várható. Az országos tiszti főorvos kedden 0 órától éjfélig másodfokú, szerdán 0 órától péntek éjfélig harmadfokú hőségriasztást rendelt el. Hamarosan néhány fokos lehűlés várható, de még jövő hét elején is 30 oC fok közelében marad a hőmérséklet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!