Értem, mit szeretne Petre Cozma

Azt az embert, akinek sokkal nehezebb a ma, mint a fia halálát közvetlenül követő időszak. Azt hiszem, értem miért.

Marian Cozma halála sokként érte még azokat is, akik nem is ismerték a jó kedélyű, mosolygós román kézilabdázót. Csak elképzelni tudjuk, milyen sötét iszonyatot élt át a család, az apa, Petre Cozma minden tagjában ropogva, mégis egyenes derékkal viselte a kínzó fájdalmat azokban a napokban.Találkoztam vele Veszprémben, ott voltam Marian bukaresti búcsúztatóján és temetésén, majd a magyar-román barátságos labdarúgó mérkőzésen is.

Petre Cozma méltósága mögött azt láttam, hogy a rengeteg részvét, a feléjük áradó óriási szeretet, „a felhajtás” segít neki a tragédia kezelésében, a mindennapok túlélésében. Mint később kiderült, a feldolgozásban sajnos nem. Míg Marian édesanyja jól láthatóan bezárkózott, magába roskadt a gyilkosság után, addig Petre valamelyest megnyugvást lelt a kézilabdázók, szurkolók és szimpatizánsok valódi és virtuális ölelő karjaiban. Ez a felfokozott állapot azonban nem tarthat örökké.

Hihetetlenül sajnálom, hogy Petre segélykiáltó nyilatkozata mögött sokan anyagi célokat sejtenek. Ők távolabb állnak a valóságtól, mint gondolnák. Az apa csak imádott fiát szeretné feltámasztani, Mariant nem lehet, így az emlékét próbálja. Az már más kérdés, hogy a gyászból nem lehet a végtelenségig táplálkozni, mert végül úgyis az emészti fel az embert...