Csopak

2010.10.20. 14:46

Köszöntötték a csopaki szépkorúakat

Csopak - A helyi nyugdíjas klub egy szép és vidám estét tartott az Idősek Világnapja alkalmából. Énekes műsorral és vacsorával ünnepelték a csopaki időseket.

Kovácsné Bertalan Dóra

A 75 év felettieket terített asztallal és Módri Györgyi, a veszprémi Petőfi Színház művésznőjének csodálatos előadásával várták október 16-án a csopaki Kultúrházba. Közel 70 idős hölgy és úr élvezhette a szép estét.

Először Huszár Péterné iskola-igazgatónő üdvözölte a vendégeket, majd Módri Györgyi énekkel, prózával szórakoztatta a szépkorúakat. A káprázatos és az arcokra mosolyt csaló műsorban az ismerős dallamok közben még a vendégek is nótára fakadtak a művésznővel együtt. A hálás közönség többször is vastapssal díjazta a kiváló előadást.

A műsor után Ambrus Tibor polgármester köszöntötte az "ezüst hajú, arany szívű" lakókat. Beszédében kiemelte, hogy az idősebb korosztálynak köszönhető a község "felépülése", amelyért elismerés illeti a megjelenteket. Végezetül jó egészséget, és további hosszú, boldog éveket kívánt. Ezt követően a Csopak Nyugdíjas Klub finom vacsorát szolgált fel, majd Herceg Mihály, a Rulett Együttes egykori énekese zongora és énekszóval gondoskodott a további jó hangulatról. Ez kiváló alkalom volt, hogy összehozzák a községben élő, nagyrészt ismerős idősebbeket, és egy szép, közös estét szerezzenek nekik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!