Csopak

2017.05.04. 15:30

Negyven éves fennállását ünnepelte a kertbarát kör

Csopak - A Sáner János Kertbarát Kör tagjai a Hotel Kagylóban a civil szervezet 40. születésnapjára emlékeztek. Sokan tiszteletüket tették, őrizvén a hagyományokat, egyben megtartották a borversenyt is.

Szendi Péter

A kertbarát kör 1977. január 10-én alakult meg 25 fővel. Közös volt bennük a kert, a szőlő, a gyümölcs és a bortermelés szeretete. A vendégeket Bánfi László, a civil szervezet alelnöke üdvözölte, majd Ambrus Tibor polgármester megtartotta ünnepi köszöntőjét. Elismerését fejezte ki az egyesület tagjainak, hogy ennyi év után is, időt és energiát szentelnek hobbijuknak a szőlőtermesztésnek, egyben Csopak tradícióját ápolják.

- Nagyon fontos szerepet töltenek be önök, mi hálásak vagyunk ezért, hiszen láthatjuk, hogy fogynak a szőlőterületek, de az önkormányzat próbál olyan döntéseket hozni, hogy ezek a területek továbbra is megmaradjanak. Ugyanakkor a képviselő-testület hiába hoz bármiféle határozatokat, ha nincsenek önök, akik bebizonyítják, hogy Csopakon érdemes szőlőt és kertet művelni, jó borokat készíteni - zárta szavait a település első embere, aki gratulált az elmúlt negyven évhez és további sok sikert kívánt az elkövetkezendő évtizedekhez.

 

Ezután Frick Attila elnök tekintett vissza a negyven évre. Megemlítette a kertbarát kör alapító tagjait, korábbi vezetőit. Frick Attila huszonhárom éve látja el az elnöki feladatokat. A negyven esztendő alatt harminc tag hunyt el, rájuk egyperces néma gyászszünettel emlékeztek.

A Sáner János Kertbarát Kör hármas jelszava a kertészkedj, művelődj, barátkozz, az utóbbi időben két tevékenységgel bővült: védd a természetet, és fogyassz magyar terméket. Tagságuk létszáma fokozatosan növekedett, csúcspontját a 80-as évek közepére érte el, amikor hetvenöten csatlakoztak hozzájuk. Jelenleg ötven tagot számlálnak, de várják a fiatalok további jelentkezését.

Ezután Frick Attila névadójukról, Sáner Jánosról emlékezett meg, aki almádi szőlőbirtokosként a veszprémi Ranolder püspök főpintére volt. Az 1875-1889-ig tartó nagy filoxéra vész idején Sáner János javasolta a gazdáknak, ahol még félig jó a szőlő, ott szénkénegezéssel mentsék meg. Az elpusztult szőlők kivágásával megkezdte a filoxéramentés amerikai szőlővesszők telepítését, az oltványszőlők telepítését szorgalmazta.

A kör együttműködött az önkormányzattal abban, hogy a csopaki szőlőterületeket védetté nyilvánítsák, melyet rendeletben elfogadtak. Vállalták a műveletlen szőlők, parlagfüves feltárását, rendszeresen részt vállalnak a hagyományteremtő rendezvényeken, évente több társadalmi munkát szerveznek. Ezután átadták az emléklapokat és díszokleveleket, majd megkezdődött a hagyományos borverseny, melyre 28 bormintát neveztek, ebből hat arany-, 11 ezüst-, és 11 bronzérmes lett. A szakmai zsűri legmagasabb pontszámát Söptei Géza kapta 2016-os csopaki olaszrizlingjével, a társadalmi zsűrinél is ez a nedű nyert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!