Devecser

2014.02.26. 09:12

Biztos kezet nyújtanak

Devecser - Módszertani műhely keretében mutatták be az érdeklődőknek az egy éve működő Biztos Kezdet gyermekházat kedden.

Tóth B. Zsuzsa

Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök szerint helyi segítség kell (Fotó: Tóth B: Zsuzsa)

A Gyerekesély program országos kiterjesztésének megalapozását segítő projekt támogatásával megvalósult programra gyermekházak vezetői érkeztek az ország minden részéről. A Kastélykönyvtárban Kovács László alpolgármester bemutatta a várost. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Biztos Kezdet Gyermekházának szakmai vezetője, Preininger-Horváth Edina pedig vallotta, hogy egy éve még nem gondolták, hogy egy ilyen nagyszabású projektet hozhatnak létre. Ékes József országgyűlési képviselő méltányolta, hogy a ház munkájába már kétszáz gyermeket bevontak. Annak része a felnőttekkel való foglalkozás is. Hatékony és boldog munka folyik a házban, a szülők együtt vannak, a gyerekek együtt nevelkednek. Győri-Dani Lajos, a szolgálat ügyvezető alelnöke hangsúlyozta, hogy csak a helyi közösségek tudják kilendíteni helyzetükből az elszegényedett családokat. Hozzátette, hogy a kormányzatnak be kellene emelnie az intézmények rendszerébe a házakat. A munkát már két éves korban el kell kezdeni, hogy a kicsik ne reprodukálják szüleik nyomorúságos életét. A program a szakmai kérdések megvitatásával és műhelymunkával folytatódott, majd Soltész Miklós az Emberi Erőforrás Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára, a műhely védnöke zárszavában gratulált a munkához és elmondta, hogy nem kizárt, hogy a gyermekház a jövőben beépül az intézményrendszerbe, az alapellátásba. Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott megköszönte a szolgálat munkáját.

Címkék#devecser

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!