Tippek-trükkök

2020.06.06. 15:00

12+1 hasznos mobilapp lakásfelújítóknak

Összegyűjtöttük azokat az ingyenes alkalmazásokat, amelyek hasznosak lehetnek.

Forrás: Shutterstock

Előkészületek

A munkák előtt érdemes pontról pontra megtervezni az egész projektet – ebben jó szolgálatot tesz a HomeZada mobilapplikáció, amellyel elmenthetjük az interneten talált inspiráló ötleteket, nyomon követhetjük költségvetésünket, sőt még részletes ütemtervet is készíthetünk. Bár a felújítás során adódhatnak nem várt költségek, kell valami, amihez tartjuk magunkat, és fontos, hogy mindig lássuk magunk előtt a következő lépést. Amikor elkészült az átalakítás, az applikáció arra is figyelmeztet majd, hogy ideje kihívni karbantartásra a kazánszerelőt – írja a Lakáskultúra.

Méricskélés

A számítások pontos elvégzésében komoly segítség a Vonalzó mobilos app, valamint az iHandy Carpenter; utóbbi vízmérték, szögmérő, vonalzó és inga is egyben. Amennyiben túlságosan nagy munka lenne végigjárni a teljes lakást, használhatjuk a MagicPlan alkalmazást, amely az egyes helyiségek fotói alapján térképet és alaprajzot készít otthonunkról, sőt még meg is méri a távolságokat. Igen nagy előnye, hogy így a bútorokat nem kell elmozdítani.

Padló és falak

Gyakran nehézséget okoz a burkolatok, festékek vagy tapéták vásárlásakor, hogy a színek és minták a valóságban is illenek-e majd egymáshoz. E tekintetben a Diego weboldalán található Stílusvarázsló könnyítheti meg a dolgunkat, amellyel megtapasztalhatjuk a kiválasztott burkolatok együttes hatását.

A ColorSnap applikációval pedig fotót készíthetünk a bútoros enteriőrről, majd az alkalmazással virtuálisan kipróbálhatjuk a különböző falszíneket.

Berendezés

Az egyes szobákba szánt bútorok, kiegészítők összeválogatása időigényes munka, ám e célra szintén több mobilalkalmazást kifejlesztettek. Érdekes lehetőséget kínál például a LikeThat Decor Furniture, amely egy egyszerű fotó alapján megkeresi nekünk a kinézetre hasonló alternatívákat. Amennyiben az enteriőrbe történő beillesztéshez keresünk segítséget, a Planner 5D vagy az Adornably alkalmazásokat használhatjuk, amelyek katalógusból kiválasztott burkolatokat, tapétákat, bútorokat helyeznek el az otthonunkról készült fotókon vagy a lakásunkat megjelenítő látványtervben.

Ne feledkezzünk meg a teraszról, kertről sem!

Ma már nem kell botanikusnak lenni, hogy azonosítsunk egy virágot. A Garden Answers Plant Identifier alkalmazás egy fotó alapján felismeri az adott fajtát, így könnyebben találjuk meg a kertünkbe illő növényeket. Ha pedig csak ötleteket keresünk kertünk díszítésére, használjuk a DIY Garden Ideas applikációt; miután végigböngésztük az elképzeléseket, megtudhatjuk azt is, hogyan valósíthatók meg a gyakorlatban. Persze a telefonunk úgy is a segítségünkre lehet, hogy emlékeztet minket a feladatokra: a Kert Menedzser alkalmazás számon tartja növényeinket, és ügyel gondozásukra, ugyanis beállíthatjuk, hogy eszünkbe juttassa a teendőinket.

+ 1 Mindentudó alkalmazás

Ha lefényképezzük az átalakítani kívánt helyiséget, a HomeStyler Interior Design mobilapplikáció segítségével virtuálisan kifesthetjük a falakat, variálhatjuk a világítótesteket, illetve adott cégek és tervezők bútoraival azonnal be is rendezhetjük a szobát. A programon belül plusztippeket is találhatunk szakértőktől.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!