Mint a filmeken

2020.05.25. 17:20

Íme, egy igazi kémtörténet izraeli titkoscéggel és Facebookkal

Gondolnánk, hogy nagyon zűrös helyzetekbe csak zűrös helyeken lehet kerülni. Ehhez képest a Facebook neve alatt kémkedtek.

Forrás: Shutterstock

Emlékezetes a török nagykövetségen brutálisan meggyilkolt újságíró története: most új megvilágítást kapott.

Az előzmények

Dzsamál Hasogdzsit 2018. október 2-án minden valószínűség szerint egy szaúdi halálbrigád gyilkolta meg brutális módon Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. A hatvanéves újságírót megfojtották, holttestét feldarabolták és eltüntették.

Az isztambuli ügyészség szerint a „kivégzőosztagot” a szaúdi hírszerzés akkori helyettes vezetője, valamint Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös bizalmasa és volt tanácsadója bízta meg a gyilkossággal, illetve látta el utasításokkal.

Szeptember végén a koronaherceg még úgy fogalmazott: ő viseli a felelősséget Hasogdzsi meggyilkolásáért, mert az ő vezetése alatt történt a dolog, azt viszont továbbra is tagadta, hogy ő rendelte volna el a gyilkosságot.

Szintén az előzmények közé tartozik, hogy a meggyilkolt Hasogdzsi a Washington Post lapnak a munkatársa volt, amelynek tulajdonosa történetesen Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere. A The Guardian szerint idén januárban kiderült, hogy míg a szaúdi trónörökös WhatsAppon beszélgetett Bezosszal,

a sokak által használt WhatsApp programon átküldött egy rosszindulatú fájlt Jeff Bezos okostelefonjára.

A milliárdos vírussal hackelt telefonjáról a feltelepült program nagy mennyiségű, személyes információt továbbított titokban a szaúdiaknak.

Az NSO és a Facebook

A NSO Group izraeli cég nyitóoldalán hirdeti nemes céljait, melyek szerint az NSO által létrehozott technológiák a kormányzati ügynökségeket segítik a terrorizmus megelőzése és kivizsgálása érdekében, s ezzel életek ezreit mentik meg világszerte.

Ez az a cég, amelyik a programját Dzsamál Hasogdzsi újságíró gyilkosainak adta el. A Vice Motherboard minap megjelent tényfeltáró írása szerint a cég tulajdonába tartoztak domainek, névtartományok, amelyek látszólag a Facebook biztonsági részlegeként bukkantak fel.

A hamis címek látogatói olyan linkekre kattintanak, amelyek telepítik a Pegasus nevű kémprogram különösen veszélyes változatát. Ez az NSO Group által készített szoftver iPhone és Android készülékeket egyaránt céloz:

telepítése után ellophatja a mobilról azok szöveges tartalmait,

a közösségi médiában közzétett tartalmakat,

nyomon tudja követni a megfigyelt személy tartózkodási helyét, és távolról aktiválhatja az okostelefon kameráját és a mikrofonját.

Ezt a megdöbbentő kijelentést az NSO Group egyik volt alkalmazottja osztotta meg a Motherboarddal. A kiszivárogtatónak meglehetősen konkrét bizonyítékai is vannak: DNS-rekordokat és tíz, ártatlannak kinéző IP-címet fedett fel. Köztük olyanokat, mint a FedEx és a Facebook.

A Facebook még mindig jogvitában áll az NSO Grouppal.

Kiket céloz az NSO Group?

A Motherboard cikke szerint az NSO Group hackereket foglalkoztatott az Egyesült Államokban, mi több, a rosszindulatú programok terjesztésére használt szerver az Amazon tulajdonában volt.

Az NSO tagadja az állításokat, újrahasznosított sejtetésnek titulálja azokat. Szóvivője leszögezte, hogy a kémszoftvert csak kormányzati és hírszerző ügynökségeknek adnak el, pedig a Motherboard feltárta, hogy a cég még kisebb helyi amerikai rendőrségeknek is megpróbálta eladni a Phantom nevezetű megfigyelő szoftverét.

Mivel az NSO nagyon drágán árusítja programjait, ezért átlagos magánszemélynek – ha csak nem tartózkodik véletlenül éppen rosszkor, rossz helyen –, nincs mitől tartania. Az ilyesmit gazdag és nagy hatalmú emberek, disszidens újságírók, külföldön élő politikai radikálisok, milliárdosok ellen vetik be: mások nem keltik fel egy hírszerző cég érdeklődését.

Tehát minden rendben?

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!