Brutális védelem

2021.03.18. 06:00

Bemutatjuk az elnyűhetetlen King Kong strapatelefont

Nem csak építkezésen dolgozóknak, elkötelezett kirándulóknak, sportolóknak jön jól a kiemelkedő ütésvédelemmel ellátott okostelefon – ráadásul reális áron.

Forrás: Cubot

Régebben nagyjából erre gondoltunk, mikor úgymond kínai telefonról volt szó: az alacsonyan tartott árakhoz képest jó minőség, pár extrém tulajdonság, amire akár büszke is lehetett a felhasználója. A Cubot abban a feltörekvőként emlegetett mezőnyben játszik, melynek tagjai az ázsiai országban már megszilárdították a helyüket, s teljes erővel próbálnak mind nagyobb szeletet hasítani maguknak a világpiacon. Szervizelnek Európában és a Közel-Keleten, igyekeznek a legutolsó technológiákat használni.

Új készüléküknek már a neve is kiáltozza, hogy mire találták ki.

A KingKong 5 Pro elnyűhetetlen kütyü akar lenni, mondhatni a leejtősekre is szakosodva.

Fotó: Cubot

Mindez nagyjából a mai átlagos okostelefonos kínálatot jelenti, viszont eleve olyan brutál külsőben, amilyenbe a strapatelefonok hívei látványos tokkal szokták öltöztetni a mobiljukat.

A jó hírek között kell még említeni, hogy a KingKong (így, egybeírva) vízálló és

elképesztő, 8000mAh-as akkumulátort kapott.

Utóbbi mintegy kétszerese az átlagos kapacitásnak, vagyis azonos használat mellett dupla üzemidőt ígér.

Amúgy kapott sztereó hangot, három kamerát – ahogy az utóbbi ma már szinte elvárható lett. A 48 megapixeles felbontást mesterséges intelligencia támogatja, tud NFC-t, még éppen elfogadható 64GB tárhelyet ad és ezen az áron persze csak 4G LTE-t. Rokonszenves, hogy megkímélik a felhasználót az előtelepített – és gyakran eltávolíthatatlan – bloatware alkalmazásoktól: nyers Android 11 operációs rendszerrel érkezik.

A KingKong mintegy 78 ezer forintos áron érhető el – a folyton akciózó portálokon várhatóan még olcsóbban is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!