Disztópia elhalasztva

2021.05.03. 09:43

Nem használ többé robotkutyát a New York-i rendőrség (videó)

Felháborodást váltott ki, hogy a New York-i rendőrség (NYPD) robotkutyát kezdett használni, ezért a szervezet szerződést bontott a Digidog gyártójával.

Forrás: Youtube

Fotó: Digidog

A BBC beszámolója szerint az NYPD tavaly óta teszteli a Boston Dynamics egyik robotkutyáját. Azt remélték, a távirányítós készülék segít „életeket menteni, az embereket és a rendőröket megvédeni”.

A Digidog bevetése azonban

az ellenkező hatást váltotta ki, különösen olyan időkben, amikor az amerikai rendőrség tevékenységét sok kritika éri.

Egy felvételt, amelyen a robotkutyát túszejtési helyzetben és állami lakások körüli járőrözéskor használták, rengetegen néztek meg az interneten.

Ellenzői szerint a Digidog azt jelképezi, milyen agresszívvá válhatnak a rendőrök, ha szegény csoportokkal van dolguk.

Másokat a Digidog a Fekete tükör című disztópikus sorozat egy epizódjára emlékeztetett, amelyben a társadalom összeomlása után az emberek vad négylábú robotok elől próbálnak elmenekülni.

Az NYPD közölte, hogy az eredetileg augusztusig tartó – állítólag 94 ezer dollárról (28 millió forint) szóló – szerződést már áprilisban felbontották.

A város polgármestere, Bill de Blasio „örült, hogy a Digidogot visszavonták” – közölte egy szóvivője.

„Ijesztő, elidegenítő, rossz üzenetet közvetít a New York-iaknak”

– tette hozzá.

Borítóképünkön a Digidog

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!