Nagyívű terv vagy ezotéria?

2019.12.12. 06:00

A halhatatlanság megvalósítását 2045-re ígéri egy orosz milliárdos

A 2045 Initiative nevű szervezetnek már csak két éve maradt, hogy szenzációs ígéretének első lépcsőjét megvalósítsa.

Forrás: Shutterstock

Valamit azért biztosan nagyon jól tud Dimitrij Itszkov, ha már fiatalon milliárdos lett.

Ő alapította még nyolc éve a 2045 Initiative-et, melynek heroikus célja, hogy az emberi életkor orvostechnikai módszerekkel való meghosszabbítása helyett megteremtse az egyéni élet számára a kibernetikus halhatatlanságot.

Korunkhoz illően tehát a 38 éves Itszkov az örök életet úgy akarja elérhetővé tenni, hogy az emberi személyiséget több lépcsőben digitálisan lemásolja,

s így az majd, szemben a múló testi létezéssel, halhatatlanná válik.

A rendkívül nagyvonalú tervek szerint az emberi agy tartalmát számítógépes kódokká alakítva átmásolják egy mesterséges agyba, amit tetszőlegesen számítógépen, vagy robotban lehet tárolni. Az utolsó lépésben – ez lenne 2045-ben –, a személyiség élni kezd a robotban, vagy hologramként sugározzák elő. A 2045 Initiative weboldala a legfrissebb hírekkel ezen az oldalon található.

A vázlatos képlet szerint az első fázis az öröklét felé az

„Avatar A”

Ennek határideje – vagyis a 2020-as év – már itt kopogtat, tehát hamarosan számon lehet majd kérni az eredményt. Ekkorra a tervek szerint az emberi agy tudja közvetlenül irányítani a robotot, azaz egy robotavatart. A robot agya, vagy, ha úgy tetszik, vezérlő szerkezete az avatar fejében helyezkedik majd el.

„Avatar B” és „C”

Ne ragozzuk, 2025-re az emberi agy, 2035-re a teljes személyiség „transzplantációját” akarják elérni – jelentsen ez utóbbi bármit is a világnézetük szerint.

„Avatar D”

2045-öt írunk, s a hologrammá lett ember élni kezd.

Persze a milliárdos úgy tervezi, hogy 2045-ben ő lesz az első halhatatlan a világon. Végül is, Dimitrij Itszkov akkor még csak 64 éves lesz. Feltéve, hogy megéli.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!