EISA díjat nyert

2019.08.25. 22:36

A Huawei P30 Pro lett az év legjobb okostelefonja

A Huawei csúcstelefonja, a P30 Pro nyerte el idén az Európai Kép- és Hang Szövetség (EISA – Expert Image and Sound Association) legjobb okostelefonnak járó díját („EISA Best Smartphone 2019-2020”).

Fotó: Shutterstock

A világ 55 elismert fogyasztói elektronikai magazinját tömörítő szövetség láthatóan nem foglalkozik a Huawei feketelistázásával. Díjával elsősorban az idén márciusban bemutatott készülék fotózási képességeit és kamerarendszerét méltatta.

Az EISA a hetedik egymást követő évben díjazott Huawei-készüléket.

A P30 Pro-t korábban már ismertettük részletesebben.

Az EISA fogyasztói elektronikai szakmédiumokat képviselő tagjai minden évben hat kategóriában – fotózás, mobileszközök, Hi-Fi, házimozi-hangtechnika, házimozi-kijelző és videotechnika, valamint autóelektronika – választják ki azokat a termékeket, amelyeket a több mint 30 ország szakértői egységesen kiemelkedőnek tartanak. A jelölteket az EISA éves közgyűlésén mutatják be, ahol a tagok kiválasztják az egyes kategóriák győzteseit.

A díj kapcsán a zsűri kiemelte: „A P30 Pro készülék gyenge fényviszonyok között nyújtott fényképezési képességeinél jelenleg nincs jobb a piacon, portrémódjával, ultraszéles látószögű, valamint ötszörös optikai zoomra képes lencséjével tökéletes társ az elhivatott fényképészek számára is.”

A Huawei P30 Pro kamerarendszerét egy 40 MP-es SuperSpectrum-, egy 20 MP-es ultraszéles látószögű-, valamint egy 8 MP-es telefotó-kamera alkotja, ezen kívül ötszörös optikai, tízszeres hibrid, valamint ötvenszeres digitális zoomra képes, továbbá olyan innovatív funkciókkal is rendelkezik, mint a mesterséges intelligencia által vezérelt képstabilizáció.

Borítóképünk illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!