Digitális tananyag

2020.10.27. 15:19

A Microsoft mintaiskolája lett a Lévay

Magyarországon egyedüliként Microsoft mintaiskola címet kapott a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon.

Forrás: Shutterstock

Az intézmény ezzel bekerült a világ azon iskolái közé, ahol

speciális módszertan szerint minden tantárgyból digitális tananyag is elérhető.

A miskolci középiskolában harmadik éve indulnak digitális osztályok, ahol a diákok a Microsoft szoftvereit használva, kihajtható, tollal írható laptopokon tanulják a közismereti tárgyakat. Az elsajátítandó tudás ugyanaz, mint a többi osztályban, a módszertan viszont különbözik.

Fotó: Shutterstock

Mint azt Kerboltné Tóth Edit tanulmányi igazgatóhelyettes a tirek.hu-nak elmondta: a Microsoft Showcase School cím elnyerése egy hosszú folyamat eredménye.

– Évekkel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy digitalizáljuk az oktatást és egy egységes tanulmányi platformot alakítunk ki a diákok és a tanárok számára. Ehhez a Microsoft innovatív iskola programja biztosított kiváló alapokat.

A gimnáziumban jelenleg négy osztályban és ettől a tanévtől a mozgóképkultúra és médiaismeret csoportban is ebben a formában oktatják a tananyagot.

– A digitális felületet ma már az összes tanár tudja használni és hat olyan munkatársunk van, akik szakértői ezeknek a programoknak – fogalmazott Kerboltné Tóth Edit, aki hozzátette: a mintaiskola cím nemcsak azt jelenti, hogy elkötelezettek a digitális oktatás iránt, hanem hogy más intézményeket is támogatnak ezen az úton.

Az idei tanévben a világ összes iskolája közül 352-en szerezték meg a Microsoft Showcase School címet. Hazánkból csak a Lévay rendelkezik vele.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!