Vállalkozásösztönzés

2019.10.22. 07:19

Az innováció iránt fogékony diákoknak segít a Startup Campus

Országszerte tíz helyszínen várják majd az érdeklődőket – közölték a program szervezői.

Forrás: Shutterstock

Azt írták, a rendezvénysorozat egyes állomásain 80-100 fiatal előadásokon és innovációs műhelymunkában vehet majd részt.

Az innovációs középiskolai roadshow-val a Startup Campus célja, hogy ösztönözzék vállalkozások alakítását. Ennek érdekében nemzetközi tapasztalataikat, gondolkodásmódjukat és technikáikat osztják meg a fiatalabb generációval.

A program előzményeként tavaly már megszervezték a Startup Campus High School projektet, öt budapesti gimnázium mellett Debrecenben, Szegeden és Kaposváron több mint hatszáz diákot megszólítva.

Népszerűsítik az ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyt is, amelyet a Magyar Innovációs Szövetség huszonkilencedszer rendez meg.

A tehetségkutató versenyről a szervezők által kiválasztott, startup-vállalkozássá fejleszthető ötletek gazdái mentoráló rendezvényeken vehetnek majd részt Budapesten.

A programsorozatot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal együttműködésével rendezik meg, először november 5-én Kaposváron, majd november végéig Miskolcon, Debrecenben, Győrben, Pécsett és Szegeden, 2020-ban pedig további négy városban. Hozzátették: a 2020/21-es tanévben szeretnék megduplázni a részt vevő városok számát.

A Startup Campus innovatív vállalkozásoknak nyújt oktatási, külföldi piacra lépési és befektetési szolgáltatásokat több nagyvárosban, nemzetközi csapattal és kiterjedt partnerhálózattal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!