Növekvő adatforgalom

2018.12.28. 13:15

Egyre többet mobilnetezik karácsonykor a magyar

Az elküldött SMS-ek száma viszont évről évre határozottan csökken.

Forrás: Shutterstock

Közel háromnegyedével, mintegy 70%-kal nőtt ügyfelei karácsonyi (december 24-26. közötti) mobilinternet-forgalma az előző év ünnepi időszakában mérthez képest – közölte a Magyar Telekom.

Míg 2016-ban még csak 30%-os volt a forgalomnövekedés az előző év hasonló időszakához viszonyítva, 2017-ben már megduplázódott a karácsonyi adatforgalom az egy évvel azelőttihez képest – olvasható a közleményében.

Az adatok a távközlési cég szerint arra utalnak, hogy a karácsonyi jókívánságok elküldéséhez is évről évre egyre többen választják okostelefonjukon vagy tabletjükön a különféle internetes üzenetküldési formákat, mint például az elektronikus levet, a chatet és a közösségi oldalakon elhelyezett posztokat.

A három ünnepnapon közel hasonló volt az adatforgalom, de december 25-én mobilneteztek legtöbbet az ügyfelek.

Az SMS visszaszorulóban

Az internetes üzenetküldés mellett még mindig jelentős azok száma, akik a hagyományos SMS-formátumot használják a karácsonyi üzenetek eljuttatásához, bár számuk évente körülbelül 5-10%-kal csökken. Míg 2016-ben 6,9 millió, 2017-ben pedig 6,3 millió SMS-üzenetet küldtek a Telekom-ügyfelek rokonaiknak, ismerőseiknek az ünnepek alatt, addig az idén már csak 6 milliót.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!