veszély

2019.10.22. 11:56

Fellépnek a gyermekek internetes kiszolgáltatottsága ellen

A tapasztalat azt mutatja, hogy a gyermekekről minden téren gondoskodnak a szülők, a kibertérben mégis magukra hagyják őket.

Forrás: Shutterstock

Közösen lép fel a gyermekek internetes kiszolgáltatottsága ellen a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.

Az erről szóló együttműködési megállapodást Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Balogh János országos rendőrfőkapitány és Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) elnöke írta alá kedden Budapesten.

Az eseményen jelen volt – mások mellett – Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke.

Edvi Péter, az NGYSZ elnöke beszédében azt hangsúlyozta,

a kibertér része lett a mindennapos életnek, amiben nagyon sok veszély leselkedik.

Példaként azt hozta fel:

nem kell sokat keresgélni az interneten, hogy pedofil tartalmakat találjanak.

Azt mondta, nem érti, miért nem tesznek többet a bűnüldöző szervek a hasonló oldalak letiltására.

Kitért arra is, nagyon furcsának tartja, hogy

a gyermekekről minden téren gondoskodnak, a kibertérben mégis magukra hagyják őket.

„Együtt többet tudunk tenni ezek elhárításáért” – méltatta az együttműködési megállapodást az NGYSZ elnöke.

Balogh János országos rendőrfőkapitány azt mondta: maximálisan igyekeznek lépést tartani a kor kihívásaival. Az ehhez szükséges szervezeti feltételrendszer adott, továbbá sok jogalkotási támogatást is kaptak mind országgyűlési, mind kormányzati szinten.

Hangsúlyozta, hogy

a magyar rendőrségnek van a térség legnagyobb koncentrált, kifejezetten e célra létrehozott kiberbűnözés elleni egysége. A Készenléti Rendőrséghez tartozó egységben több mint százan dolgoznak

- közölte.

Ezen felül – nemzetközi együttműködés keretében – olyan kapcsolatrendszert sikerült kialakítaniuk, amely napi szintű kapcsolatot jelent és tényleges fellépésre ad lehetőséget a gyermekek védelmében. A vezérőrnagy leszögezte:

Magyarországnak e téren nincs oka szégyenkezni, de megjegyezte, hátra sem szabad dőlni, mert gyorsan változnak a feltételrendszerek.

Az országos rendőrfőkapitány azt mondta, a kibertér veszélyessége egyre növekszik, de egyúttal leszögezte:

Magyarország felkészült a kiberbűnözés aktuális kihívásainak kezelésére.

Az eseményen jelen volt Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője, aki fontosnak nevezte az aláírt megállapodást, de egyúttal kiemelte, a felelősség alapvetően a szülőké.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!