Hamis látszatot kelt

2019.07.03. 15:05

Hatalmas bírságot róttak a németek a Facebookra

Kétmillió eurós (mintegy 645 millió forint) büntetést szabott ki a német Igazságügyi Hivatal (BfJ) a közösségi oldalra.

Kép: Shutterstock

Mint fogalmaztak, az internetes vállalat nem nyújtott teljes képet arról, hogy mennyi bejelentés érkezik a céghez jogsértő, gyűlöletkeltő tartalmakról, és ezzel hamis látszatot keltett magáról – tudósított a ZDF német közszolgálati televízió.

A hatóságok szerint az internetes óriásvállalat megszegte azt a törvényt, amely tavaly január óta előírja, az online vállalatok félévente jelentést tegyenek közzé arról, hogy mennyi jogsértő tartalmat regisztrálnak.

A Facebook csak az illegális tartalmak töredékéről adott számot.

A hatóságok azt is felróják a közösségi oldalt üzemeltető amerikai cégnek, hogy az oldalon két jelentési lehetőség létezik az illegális, gyűlöletkeltő tartalmak jelentésére.

Az egyik, könnyen megtalálható pusztán a cég számára jelöli meg a kifogásolt bejegyzést, de a törvény által megkövetelt bejelentőlap nehezen található meg a Facebookon. A BfJ emiatt arra következtet, hogy a bejelentett jogsértések száma is elmarad a valóstól.

Nem világos a Facebook gyakorlata

A hatóság hangsúlyozza, hogy a jogsértő, gyűlöletkeltő tartalmak bejelentésére szolgáló eszköznek áttekinthetőnek és egyértelműnek kell lennie.

Sérelmezi a hivatal, hogy nem világos, hogy a bejelentett tartalmakat a felhasználók jelzései alapján hogyan kezelik,

mi alapján dől el, hogy egy bejegyzést végül töröl-e a közösségi oldal.

„A bemutatott beszámoló nem ad határozott és áttekinthető képet a cégről és arról, hogy a jogsértő tartalmakkal szemben hogyan járnak el” – állapítja meg a BfJ.

Az ARD német közszolgálati csatorna külön kiemeli, hogy míg a Youtube 215 ezer, a Twitter 260 ezer bejelentésről számolt be, a Facebook mindössze 1704-ről.

A bírság egyelőre nem jogerős. Az amerikai óriásvállalatnak még lehetősége van jogorvoslati kérelemmel élni.

Nem képesek rá, közölte a szóvivő

„Mi a Facebooknál sosem leszünk képesek teljes mértékben elejét venni annak, hogy rossz emberek valóban szörnyű dolgokat mondjanak egymásnak” – reagált a ZDF megkeresésére a vállalat nemzetközi szóvivője, Nick Clegg.

A közösségi oldalakon közzétett gyűlöletkeltő bejegyzésekkel szembeni kötelezettségeket lefektető törvény tavaly óta hatályos Németországban. Ennek értelmében a közösségi oldalaknak a bejelentést követő 24 órán belül törölniük kell azokat a tartalmakat, amelyek közzététele büntethető. Rendkívüli esetekben egy hét áll rendelkezésükre a törlésre. A törvény a fenyegetőzést, a gyalázkodást és a bűncselekményre felbujtást sem tűri el a közösségi oldalakon.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!