Fotó: MTI/AP/SpaceX

Felszállt a SpaceX: élő adásban követhetjük az űrhajó útját tovább

Másodszorra az időjárás sem rontotta el a startot: sikeresen kilőtték az Elon Musk cége által fejlesztett NASA hajót.

Magyar idő szerint 21:22-kor fellőtték a milliárdos fenegyerek Elon Musk által alapított SpaceX hajóját a NASA Kennedy Űrközpontjából, a floridai Canaveral-ból.

Szerdán a rossz idő miatt maradt el a start.

A NASA adásában újra lehet nézni a kilövést és az előkészületeket.

Mint szerdai előzetesünkben írtuk, több okból is kiemelkedő jelentőségű a NASA két veterán űrhajósa, Doug Hurley és Bob Behnken utazása a Nemzetközi Űrállomásra.

Ugyanis

az Egyesült Államok 2011 óta nem szállított embereket az űrbe amerikai űrhajóval,

ráadásul mindez most egy magáncég által fejlesztett járművel válik valóra.

Mióta kilenc évvel ezelőtt, harminc évi szolgálat után kivonták a forgalomból az űrsiklókat, a NASA orosz Szojuz űrhajókkal szállíttatta űrhajósait Kazahsztánból az űrállomásra.

A Crew Dragon űrkapszulát, valamint a Falcon 9-es szállítórakétát egyaránt Elon Musk cége fejlesztette a NASA megbízásából. Ez a Falcon a cég teherszállító űrhajójának módosított, emberi utazásra alkalmassá tett változata,

az űrhajó még soha nem szállított embereket az űrbe.

Behnken és Hurley 19 órás út után érkezik meg a Nemzetközi Űrállomásra, amelyen a tervek szerint legalább egy, legfeljebb négy hónapig fognak dolgozni.

A Falcon úgymond újrahasznosítható rakéta: első fokozata visszatér majd, hogy később ismét kilőhessék.

A rossz idő miatt végül is az utolsó pillanatokban elhalasztott szerdai starton megjelent többek között Donald Trump elnök, aki ígéretet tett a mai látogatásra is.

Elon Musk cége persze mindig is adott a stílusra: a két asztronauta menő egyrészes, fekete-fehér színű, elegáns szkafanderben és – mivel mással, mint a Musk-féle fehér Tesla elektromos autóval – érkezik a kilövőpadhoz.

Fotó: Kim Shiflett / NASA

Nagyon elegáns lett a végeredmény és azt hiszem, ezt az bizonyítja a legjobban, hogy

a tízéves fiam szerint menőn nézek ki

– jegyezte meg még egy első próbálkozás előtt Hurley.

Az űrhajós hozzátette, hogy a SpaceX mindenre gondolt a kapszula külsejét illetően is. Ugyanekkora figyelmet fordítottak arra, hogy a jármű belső részeit, a kijelzőket és minden egyebet a tökéletességig fejlesszenek.

Nem csak a NASA, a SpaceX is mérföldkőhöz ért, hiszen a céget azért alapította 18 éve, 2002-ben Elon Musk, hogy az űrrepülés költségeinek leszorításával és jelentős innovációkkal újítsa meg az amerikai űrhajózást.

Ez a sípszó, amelyik az űrturizmus kezdetét is jelzi a magánvállalatoknak. A SpaceX jövőre tervezi elindítani első fizetős turistaútját.

Borítóképünkön Bob Behnken és Doug Hurley űrhajósok a Crew Dragon űrkapszulában

Hozzászólások

Burjánzó program
Terjed a nők „levetkőztetésére” képes mesterséges intelligencia
bűnlajstrom / 8 perce
Felfüggesztették Czegédy Csaba ügyvédi kamarai tagságát
Kérdés, felmondják-e a baloldali önkormányzatok a büntetőeljárás alatt álló volt képviselővel között megbízási szerződéseiket.
Gyász
"Mikor testedet már roskadozva vitted, hirtelen átölelt az Isten." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, ÖZV. KANYÁR JÓZSEFNÉ szül. Vörösházi Klára életének 88. évében elhunyt. Szeretett édesanyánktól végső búcsút 2020. október 30-án, pénteken 11 órakor veszünk a lókúti temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJÓS SÁNDORNÉ 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 3-án, kedden 15:00 órakor lesz a tapolcai régi temetőben. Gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk, hogy HARDI PÉTER 49 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. október 30-án 13 órakor lesz a döbröntei temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHMIDT GYULA balatonfüredi lakos életének 67. évében elhunyt. Búcsúztatása egy későbbi időpontban történik. Gyászoló testvére Miklós és családja
"Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Már jobb nem is történhetett velem." Fájó szívvel, de akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy DR. BÁTHORY JÓZSEFNÉ született Zádor Éva 2020. október 17-én, életének 89. évében békésen, csendesen örökre megpihent. Felejthetetlen halottunktól 2020. október 30-án, pénteken 11 órakor veszünk végső búcsút a Veszprém Regina Mundi templomban. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEJES LAJOSNÉ szül. Tatay Terézia 87 éves korában elhunyt. Temetése október 31-én 11 órakor lesz a Bakonytamási temetőben. Gyászoló család
"Beteg teste elpihent már, De lelke még velünk jár." VARGA ZSIGMOND 1952. Vasvár-Csopak 2020. Hajmáskér Emlékezzünk rá. Unokatestvéreid
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PALOTAI JÓZSEFNÉ 89 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 2-án 13 órakor lesz a Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy DR. BAKONYI GYŐZŐ nyugalmazott ajkai járási főállatorvos életének 80. évében 2020. október 25-én elhunyt. Szerettünktől végső búcsút a noszlopi temetőben 2020. október 30-án 13 órakor veszünk. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk KOVÁCS BÉLÁNÉ Anci néni 85 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 2-án, hétfőn 14.30 órakor kezdődő gyászmise után 15 órakor lesz a zalahalápi temetőben. Gyászoló család
A búcsúszó mit nem mondtál ki elmaradt, elmentél, de szívünkben örökké velünk maradsz. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, drága édesapa MARTON JÁNOS 2020.október 19-én 63 évesen elhunyt. Végakarata szerint, szűk családi körben kisértük utolsó útjára. Kérjük a rokonok, barátok, munkatársak és az ismerősök megértését. Gyújtsatok egy szál gyertyát az emlékére. Gyászoló család
"Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a Nap nevet, Elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat." A gyászoló család szomorúan tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KIS GABRIELLA életének 61. évében elköltözött közülünk és örökre megpihent. 2020. október 30-án, pénteken 9 órakor kezdődő búcsúztatása után kísérjük végső nyughelyére a veszprémi Vámosi úti temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS JÁNOS hosszú szenvedése után életének 78. évében végleg megpihent. Szeretett halottunktól 2020. október 29-én 12.30-kor kezdődő gyászmise után veszünk végső búcsút a káptalanfai temetőben. A gyászoló család
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GELESZ IMRE nyugdíjas iskolaigazgató életének 87. évében örökre megpihent. Utolsó útjára 2020. október 29-én, csütörtökön 16 órakor kísérjük az olaszfalui temetőben. Szeretett halottunkért a gyászmise a temetés után az olaszfalui római katolikus templomban lesz. Tisztelettel kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
„Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PRIKKEL KÁLMÁNNÉ szül. Szakál Jolán 84 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. október 27-én, a mai napon 13 órakor lesz a csöglei temetőben. Gyászoló család
"Bennünk él egy arc és egy meleg tekintet, Egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk senki soha el nem vehet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÜTŐ ALAJOS 81 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. október 29-én, csütrötökön 11 órakor lesz az Ősi temetőben. Gyászoló család
"Egy szál gyertya, mely lassan végig ér Egy élet, mely percek alatt véget ért. Itt hagytad azokat, akik szerettek téged Emléked örökre a szívünkbe égett." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk ID. KÁNTÁS VINCE halálának 1. évfordulóján Szerető családod
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk KOVÁCS LAJOS olaszfalusi származású, Balatonalmádi lakos 77 éves korában hosszantartó betegség után megpihent. Végső nyughelyére 2020. október 28-án 13 órakor kísérjük az olaszfalui temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
„Uram, hirtelen hívtad el az élők közül, Fájó emléke egy életen át elkísér.” Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENTE JÓZSEF 77 éves korában autóbalesetben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 28-án 11 órakor az Evangélikus Egyház szertartása szerint a veszprémi Vámosi úti temetőben lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! Szerető családja
"Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már, nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSISZÁR JÓZSEF életének 83. évében türelemmel viselt betegsége után csendesen megpihent. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 28-án a kertai Római Katolikus templomban 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz 14.30 órakor a temetőben. Drága emléke szívünkben örökké él! Felesége és népes Családja
baleset / 37 perce
Árokba borult egy kisteherautó a 77-esen, Hegyesdnél
katasztrófavédelem.hu
időskor / 54 perce
Főként az állami nyugdíjra számítanak a magyarok
Befejeződött a világ legnagyobb pontyfogó versenye / 1 órája
Horogra akadt az IBCC történetének legnagyobb tükorpontya
Molnár Sándor
bajnokok ligája / 1 órája
Nagelsmann: már a testméretekben is nagy a különbség
méltó név / 1 órája
Wenckheim Stefániáról nevezik el a gyulai Almásy-kastély mellékszárnyát
Miskolcon / 1 órája
Megszületett Magyarország első örvös mangábéja