Hosszútávú együttműködés

2021.10.27. 11:16

Okosvárostól az 5G-ig: megállapodott az ITM és a Huawei

Az oktatás digitális átalakítását, az 5G és a vezetékes hálózatok fejlesztését, valamint az okosváros megoldásokat is magában foglaló hosszú távú együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Colin Cai, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója kedden Budapesten, a vállalat által rendezett konferencián.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Huawei Technologies tájékoztatása szerint a Tech4Green – Digital Power Summit konferencia az olyan új technológiák, mint a mesterséges intelligencia, a felhőszámítástechnika vagy a Big Data jelentőségét mutatta be a klímasemlegesség felé vezető úton.

A közlemény szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előadásában hangsúlyozta, hogy

Magyarország szempontjából a legfontosabb technológiák a digitalizációhoz és az energiahatékonyságot javító zöldtechnológiákhoz kapcsolódnak.

Palkovics László kiemelte, hogy a jövő egyik legfontosabb technológiája az akkumulátor, az energiatárolás lesz, Magyarország pedig azt a célt tűzte ki, hogy Európában a második legnagyobb gyártási kapacitással bíró tagállam legyen Németország után.

A Mesterséges Intelligencia Stratégia kapcsán a miniszter jelezte, hogy az MI alkalmazások és platformok jelentős része ma már azzal foglalkozik,

hogyan lehet a mesterséges intelligenciát a zöldgazdaság területén hasznosítani.

A Huawei Technologies tájékoztatása szerint az aláírt dokumentum rögzíti, hogy a Huawei továbbra is szorosan együttműködik hazai oktatási intézményekkel, innovációkkal és tudástranszferrel támogatva a digitális oktatás fejlesztését. A vállalat intelligens kampusz-megoldások tesztelésével és indításával támogatja a magyarországi felsőoktatást, folytatja a Wi-Fi rendszerek és a szélessávú hálózat fejlesztését az oktatási intézményekben, valamint intelligens együttműködési és virtuális asztali megoldásokat kínál a távoktatás hatékonyságának növelése érdekében.

Az óriásvállalat folytatja a tehetséges mérnök-informatikusok, összesen mintegy kétezer magyar diák képzésének támogatását is a magyarországi egyetemeken, a minisztériummal 2019-ben aláírt megállapodás szerint.

A Huawei továbbra is törekszik arra, hogy

Magyarország vezető szerepet játsszon az 5G-technológiában és annak alkalmazásában.

A vállalat elkötelezett az 5G-technológia kereskedelmi felhasználásának gyorsításában, hogy minden hazai iparág kihasználhassa az Ipar 4.0 előnyeit.

Az együttműködésben az Innovációs és Technológiai Minisztérium vállalta, hogy továbbra is biztosítja az ötödik generációs hálózatok fejlesztéséhez a nyitott és diszkrimináció-mentes üzleti környezetet Magyarországon.

A kis- és közepes vállalkozások digitális képességeinek fejlesztése érdekében a Huawei és a minisztérium edukációs kampányt kíván indítani, hogy az infokommunikáció előnyei mellett hasznos és egyszerű megoldásokat is bemutassanak a kkv-k számára.

A közleményben a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója jelezte azt is, hogy a vállalat okosváros megoldásaival szeretne hozzájárulni Magyarországon a fenntarthatóság és a környezetvédelem biztosításához, valamint az életkörülmények javításához.

Borítóképünk illusztráció

Címkék#ITM#Huawei

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!