Több szabadidő, több reklám

2019.06.03. 09:53

Többet fészbukolnak a hívők a ramadán böjtje alatt

A szent hónapot böjtöléssel és imával kell tölteniük az iszlám híveinek, eltávolodva a világi szórakozástól.

Így a ramadán vége felé a statisztikák azt mutatják, hogy a közel-keleti országokban élő muzulmánok ilyenkor mintegy 58 millió órával többet töltenek a Facebook közösségi oldalon, és több tartalmat tekintenek meg a YouTube videómegosztó portálon, mint az év bármely más szakaszában.

A szent hónap ezért nemcsak a muszlimok számára kiemelt fontosságú, még

a reklámcégek és hirdetők számára az év legkedvezőbb időszaka.

Átalakítja a technológia a ramadán időszakát

A ramadán ideje alatt az iszlám vallás hívőinek napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól, fürdéstől, zenehallgatástól, házasélettől és a test egyéb örömeitől. Kerülniük kell a dühöt, az erőszakot, az irigységet, a vágyat, nem pletykálhatnak, de követelmény a jótékonykodás is, és jobban oda kell figyelniük egymásra.

Az egy hónapig tartó böjt elsődleges célja, hogy a muszlimok az elmélkedésnek és imának szenteljék magukat. Mivel a ramadán alapvetően az önmegtartóztatásról, az elmélkedésről és a jótékonykodásról szól, némileg ellentmondásosnak tűnhet, hogy ebben az időszakban számos vállalat bevételei növelésére törekszik.

A ramadán ideje alatt a közel-keleti térségben fellendül a Facebook – mely egyben az Instagram nevű képmegosztó tulajdonosa – használata, és a Google – a YouTube tulajdonosa – üzleti tevékenysége.

„Valóban növekszik a felületeinken eltöltött idő, illetve a fogyasztás” – mondta el Ramiz Sehádi, a Facebook közel-keleti és észak-afrikai régiójáért felelős vezetője.

Több szabadidő, több reklám

Sehádi kifejtette: a ramadán időszakában az emberek jóval tovább maradnak fent és több pihenőidejük van, különösen a ramadáni böjtnapot befejező estebéd, az iftár előtt, valamint a napfelkelte előtti étkezés, a szuhur miatt.

Emellett pedig sokan rövidített munkaidőben dolgoznak a böjt idején, és közben 5 százalékkal több időt, azaz mintegy 58 millió órával többet töltenek el a Facebook felületein. Tehát a közel-keleti országokban az emberek naponta körülbelül 2 millió órával többet időznek a Facebook felületein a ramadán ideje alatt.

„Minél többet érintkeznek a felhasználók a felületeinken lévő tartalmakkal, a hirdetők annál inkább el akarják érni ezeket az aktívabb felhasználókat. Ez okozza a bevételnövekedésünket” – magyarázta Sehádi.

A térségben a ramadán számít a legfontosabb hirdetési időszaknak, mivel ekkor a televíziós showműsorok és szappanoperák nézettsége is jelentősen emelkedik, a Google adatai szerint 151 százalékkal emelkedik a showműsorok és szappanoperák nézettsége a YouTube-on.

Megmutatja, merre van Mekka

A Google nem tette közzé a YouTube teljes nézettségi adatait, a vállalat azonban közölt néhány érdekességet: az utazási videók nézettsége 30 százalékkal, a sportról szóló videóké 22 százalékkal, a videójátékokkal foglalkozó videóké pedig 10-20 százalékkal növekszik a ramadán idején. Vallásos tartalmak megtekintésével ilyenkor 27 százalékkal több időt töltenek az emberek a YouTube-on, mint bármikor máskor az évben.

Joyce Baz, a Google közel-keleti és észak-afrikai régiójáért felelős kommunikációs vezetője elmondta: a YouTube-ra úgy tekintenek, mint ami „összehozza az embereket”, ugyanis sokan szeretnek másokkal videót nézni.

Baz hozzátette, hogy a Google termékei, mint például a keresőmotor egyszerűbbé teszik az emberek életét, kiemelte, hogy létezik például egy olyan Google-alkalmazás, amely – az imákhoz segítségül – megmutatja, merre van Mekka városa.

Ezek a legnépszerűbb keresések

A Google közölte továbbá, hogy az idei ramadán első hetében Egyiptomban, Irakban és Szaúd-Arábiában a legnépszerűbb keresési témák közé a Trónok harca című sorozat, az imák időpontjai, ramadánról szóló televíziós műsorok, filmek kezdete, valamint az angol Premier League labdarúgó-mérkőzéseinek eredményei tartoztak.

Mivel a szent hónapban az iftár – a böjtnapot befejező estebéd – fontos társasági eseménynek számít, ilyenkor 16 százalékkal emelkedik szépségápolási termékek keresése is.

A ramadán

Az iszlám mintegy 1,8 milliárd követőjével – a Föld népességének 24 százalékával – a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma már alig van olyan ország, ahol ne élnének muszlimok. Az iszlám öt oszlopa a hitvallás, a napi ötszöri ima, a ramadán havi böjt, a mekkai zarándoklat és a szegényeknek adandó alamizsna – ezek a vallás legfontosabb parancsolatai, amelyeket minden igazhívőnek követnie kell.

A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos, és a Gergely-naptár szerint minden évben tizenegy nappal korábban kezdődik.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!