egy gyűrű mind fölött

2017.12.30. 10:13

Több mint tíz tonna szemetet túrtak át egy gyűrű miatt

Mintegy 13 tonna szemetet túrtak át a kelet-kínai Csiangszu tartomány Jangcsou városának közterület-karbantartói, hogy megtaláljanak egy 110 ezer jüan (közel 4,4 millió forint) értékű jegygyűrűt, amelyet egy kínai nő dobott ki véletlenül a háztartási hulladékkal együtt – írta a China Daily angol nyelvű, kínai állami napilap csütörtökön.

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Thaninee Chuensomchit

A kiadvány szerint a Hszia vezetéknéven említett nő csak az után vette észre, hogy véletlenül a háztartási hulladékkal együtt kidobta az egykarátos gyémántgyűrűt, hogy az a többi szeméttel együtt már a közterület-karbantartókhoz került.

Hsziát feldúlta az eset, s habár állítása szerint nem reménykedett a vállalkozás sikerében, értesítette a helyi önkormányzatot az őt ért veszteségről.

A nő – miképp fogalmazott – meglepetésére az önkormányzatnál megértéssel viszonyultak hozzá az incidenst illetően. Nyolc közterület-karbantartó közel 13 tonna szemetet túrt át azért, hogy megtalálják Hszia jegygyűrűjét, míg keresésüket végül siker koronázta.

A nő megköszönte a közmunkásoknak, hogy visszaszerezték a jegygyűrűjét, amely – elmondása szerint – nem csak anyagi, hanem eszmei értékkel bír számára.

Borítókép: Shutterstock / Thaninee Chuensomchit

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!