Csökkent a kereslet

2018.08.18. 07:00

A rozmáragyar-biznisz miatt tűnhettek el a grönlandi viking kolóniák

A rozmáragyarból készült luxuscikkeket, például feszületeket, késnyeleket, kocka- és sakk-készleteket az európai elit vásárolta fel.

A rozmáragyarral való kereskedelem vezethetett egykor a grönlandi viking kolóniák felemelkedéséhez, majd eltűnéséhez egyaránt – közölték kutatók a Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban publikált tanulmányukban, amelynek eredményeit a nyugat-európai múzeumokban őrzött középkori rozmárkoponyák DNS-vizsgálatára alapozták.

A viking, Vörös Erik északi leszármazottai csaknem 500 évig éltek az európai civilizáció jeges peremén. A grönlandi kolóniák bronzharangokkal és festett üvegablakokkal díszített pompás kőtemplomokat emeltek, volt monostoruk és saját püspökük.

Ezek a kolóniák egykor több mint kétezer embert számláltak, azonban idővel eltűntek.

A történészek korábban úgy hitték, hogy a középkori Európa változó éghajlata volt a fő oka a grönlandi települések felvirágzásának és hanyatlásának.

A grönlandi régészeti lelőhelyeken talált rozmárcsontok és a történelmi dokumentumok – például a rozmáragyarral fizetett egyházi tizedről szóló templomi feljegyzések – azonban mást sugallnak: azt, hogy a vikingek leszármazottai virágzó rozmáragyar-kereskedelmet folytattak.

„Lehetséges, hogy a késő középkori Nyugat-Európába érkező rozmáragyarok csaknem mindegyike Grönlandról származott”

- mondta Bastiaan Star, az Oslói Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője, hozzátéve, hogy a mostani eredményekből egy meglehetősen egyértelmű történet rajzolódik ki.

A régészek régóta gyanítják, hogy a középkorból való híres elefántcsontszínű tárgyak – például a 12. századból származó lewisi sakkfigurák, amelyeknek nagy részét a londoni British Museum őrzi -, grönlandi rozmáragyarból készültek, ám ezen értékes leletek genetikai elemzésére nem kaptak engedélyt.

A Cambridge-i Egyetem régésze, James Barrett ezért norvég, francia, német, ír és brit múzeumok gyűjteményeiben őrzött középkori rozmárkoponya-töredékeken végzett DNS-vizsgálatokat.

„Ez az első tanulmány, amely

meggyőző bizonyítékkal szolgál arról, hogy a grönlandi rozmárexport csaknem monopolhelyzetet élvezett Európában”

- mondta Poul Holm, a dublini Trinity College munkatársa, aki nem vett részt a tanulmányban.

A szakértők szerint ha valóban a rozmáragyar volt a kulcsa a középkori Grönland gazdagságának, akkor az európai piac összeomlása is hozzájárulhatott az ottani települések eltűnéséhez.

A grönlandi kolóniák az 1400-as években tűntek el, nem sokkal a kontinentális Európára lecsapó bubópestisjárvány kirobbanása és a kis jégkorszak beköszönte után. Ezen események nyomán már nem volt kereslet Európában a rozmáragyarra.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!