Táplálkozás

2019.04.15. 13:39

A kihagyott reggeli hizlal

Szó szerint súlyos problémákat okozhatunk magunknak azzal, ha nem megfelelően, vagy egyáltalán nem reggelizünk.

Forrás: Shutterstock

Bár az elnevezés alapján egyértelműnek tűnhet a reggeli fogalma, kicsit közelebbről megvizsgálva a kérdést rájöhetünk, hogy a reggel nyolckor megevett, tápanyagdús gyümölcsmüzli és a tízkor bekapott pogácsa között nagy különbség van. Az Origo cikke összefoglalja: a reggelizést kutató szakemberek több meghatározást is megfogalmaztak az évek során, ám a reggeli szerepét és minőségét legrészletesebben leíró fogalomnak azonban a következő bizonyult:

„A nap első étkezése, amely az éjszakai alvásból adódó nem evés időszakát szakítja meg, a felkelést követő 2-3 órán belül bárhol elfogyasztásra kerülhet, és olyan ételből vagy italból áll, amely legalább egy élelmiszercsoportot lefed„.

Az a fránya időhiány

Felhívják a figyelmet: Magyarországon a 7-14 éves gyermekek egyharmada reggeli nélkül ül az iskolapadba. Ez a helyzet az életkor előrehaladtával tovább romlik, hiszen a 15-16 éves gyermekeknek csak kevesebb, mint a fele fogyaszt minden hétköznap reggelit.

A mulasztás okai között leggyakrabban az idő és az éhség hiánya kerül említésre, ám ezek hozzászoktatással könnyen orvosolhatóak lennének.

Európai szinten is hasonló a helyzet. Kontinensünk 39 országában végzett, az iskoláskorú gyermekek egészségmagatartását vizsgáló felmérés összesítése szerint a 13 évesek 39%-a,

míg a 15 évesek 45%-a elhagyja a reggeli étkezést.

Továbbá az online felmérésekből kiderül, hogy az európai felnőtt lakosság 30%-a sem reggelizik.

Fotó: Shutterstock

A reggelizés pozitív hatása egészségünkre

A kiegyensúlyozott reggeli étkezés kulcsfontosságú szerepet játszik a tápanyagok napi ajánlott bevitelének elérésében. Egyes vizsgálatok azt is bebizonyították, hogy számos mikrotápanyagot a későbbi étkezésekkel már nem feltétlenül tudunk fedezni.

Ezenfelül több betegség megelőzéséhez járulhatunk hozzá, ha nem mulasztjuk el a nap első étkezését:

Elhízás

Számos vizsgálat kimutatta, hogy azoknak a gyermekeknek a körében, akik kihagyják a reggelit, magasabb a túlsúly és az elhízás aránya. Ebben szerepet játszik az is, hogy aki reggelizik, egyéb kedvező életmódbeli szokást is űz, mint például rendszeresen mozog, változatosan étkezik, elegendő zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt.

Cukorbetegség

A reggeli kihagyása a 2-es típusú cukorbetegség kockázatának növekedésével is összefüggésbe hozható. A rendszeres reggelizés szerepet játszik a glikémiás kontroll javításában, amennyiben nagy élelmirost-tartalmú összetevőket, mint teljes értékű gabonából készült ételeket, zöldséget, gyümölcsöt és sok folyadékot tartalmaz az első étkezés. Ezek összességükben elhúzódóbb vércukorszint-emelkedést eredményeznek – hívják fel a figyelmet.

Szív- és érrendszeri betegség

Egyes vizsgálatok a reggelizők kardiovaszkuláris mutatóit is összehasonlították nem reggeliző társaikkal. Az eredmény: csökkent szív- és érrendszeri kockázatot találtak az alacsony zsír-, ám nagy élelmirost-tartalmú reggelit fogyasztók esetében – írják.

Koncentráció, figyelem

Számtalan kutatás pozitív összefüggést mutat a rendszeres reggelizés, valamint a kognitív feladatok, mint tanulás, memória, figyelem, koncentráció és az iskolai teljesítmény között – foglalja össze a cikk.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!