kutatási eredmény

2021.05.23. 13:22

Több mint 50 milliárd madár él a világon

Több mint 50 milliárd madár él a világon, ebből 1,6 milliárdot tesz ki a háziveréb-populáció – ezt állapította meg egy ausztrál tanulmány, amely a vadon élő madarak számát becsülte meg.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

További három madárfaj, a seregély, a füsti fecske és a gyűrűscsőrű sirály szintén egymilliárd fölötti populációval rendelkezik. A legtöbb madárfaj azonban ritka, körülbelül minden tizedik faj 5 ezer egyednél kevesebbet számlál – írta az Új-Dél-Wales-i Egyetem (UNSW) kutatását ismertető BBC News.

Corey Callaghan, a kutatócsoport tagja elmondta, hogy időt és pénzt nem kímélve mérték fel a madárpopulációt, mivel fontosnak tartják a biodiverzitás számbavételét. A madarak populációjának megállapítása például segíthet egyes fajok kihalásának megelőzésében. A világ madarainak megszámlálása ugyanakkor nagyon bonyolult feladat, nem vezet pontos eredményre, becslésekkel dolgoznak a kutatók.

Korábbi becslések szerint 200-400 milliárd madár élhet a Földön, és ezek 10-13 ezer madárfajhoz tartoznak.

Az ausztrál kutatók 9700 ma is élő madárfajt vizsgáltak meg, ezek a ma is élő ismert madárfajok 92 százalékát adják. A fennmaradó 8 százalékról nagyon bizonytalan adatok állnak rendelkezésre, de mivel amúgy is ritka fajokról van szó, figyelembe vételük nem változtatna érdemben a becslésen.

Az elemzéshez az elmúlt évtized madármegfigyelők által rögzített, online adatbázisban szereplő adatait – egymilliárd feljegyzést – használták fel.

Az adatokat pedig azután modellezéssel és a helyszíni szakértőktől származó információkkal finomították, és így jutottak el a szerintük pontosabb becsléshez.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban publikált tanulmány szerint a legtöbb madár az északi féltekén él: Európában, Észak-Ázsiában, Észak-Afrikában, az Arab-félsziget egyes részein és Észak-Amerikában. Ezzel szemben nagyon kevés madár van például Madagaszkáron és az Antarktiszon.

„A lakosságtól származó tudományos adatok alapvető szerepet fognak játszani a jövőben a biológiai sokféleség megfigyelésében”

– hangsúlyozta Callaghan.

A fajok 12 százalékának egyedszáma kevesebb mint 5000. Ezek között van a nagyon ritka kínai üstököscsér (Thalasseus bernsteini), a rég kihaltnak hitt lármás bozótjáró (Atrichornis clamosus) és a röpképtelen dobos guvat (Habroptila wallacii). A feketebegyű guvatfürjből (Turnix melanogaster) pedig csupán mintegy 100 példány létezik.

Egy faj populációja méretének meghatározása döntő lépés a fajfenntartás felé. Ha jól ismerjük a számukat, megtudhatjuk, melyik fajok sebezhetőbbek és nyomon követhetjük, hogyan változik ez az idő előrehaladtával – mondta Corey Callaghan.

A legritkább madarak a vizsgálatok szerint a kivik és a lábasguvatalakúak családjába tartozók.

A vizsgálatok során a madarak táplálkozását is megfigyelték: a legtöbb jelenleg élő madár gerinctelenekkel, például férgekkel táplálkozik (15 milliárd), de vannak mindenevők is (13 milliárd). A legritkábbak a dögevők (194 millió) és azok a madarak, amelyek a virágok nektárját fogyasztják (479 millió).

A számok alakulását 5-10 évente kell átvizsgálni. Ha a madarak száma csökken, azt jelzi, hogy veszélyben van ökoszisztémánk egészsége – írják a kutatók.

A szakértők úgy vélik, módszerük más állatfajokra is alkalmazható.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!