Kedves gesztus

2021.08.24. 09:46

2,9 millió forint borravalót adott egy étterem vendége

Az összeg egy napon belül meg is érkezett a vendéglátó számlájára.

Az észak-floridai Gainesville városban lévő Wahoo Seafood Grill étterem egyik vacsoravendége a múlt héten étkezés után összehívta a vendéglátó dolgozóit, majd kemény munkájukért 10 ezer dollár borravalót adott nekik.

A Gainesville Sun című lapnak a hely tulajdonosa, Shawn Sheperd elmondta, egyik alkalmazottja hívta fel kedd éjjel, hogy beszámoljon neki az óriási borravalóról. Sheperd először gyanakodni kezdett, ezért azt tanácsolta az alkalmazottnak, hogy nézze meg a hitelkártyára írt nevet. Az étterem terminálja azonban jóváhagyta az utalást.

Ahogy elnéztem a fiúkat, miközben megkapják a pénzt, az majdnem olyan jó volt, mint a karácsonyi ajándékozás – mesélte a tulajdonos.

Sheperd azt is elmondta, nagyon hálás a vendégnek a dolgozók iránti nagylelkűségért. Alkalmazottai ugyanis hűségesek maradtak az étteremhez a világjárvány alatt is.

A pandémia alatt ideiglenesen a Wahoo is bezárt. Májusban tudták csak újranyitni a helyet, addig ételszállításból igyekeztek megélni. Ezenkívül az Alachua megyei kereskedelmi kamara nyújtott támogatást, hogy a dolgozók fizetést kaphassanak.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik