Ország-világ

2021.09.28. 07:41

Október elsején kezdődik a világ leghosszabb horgászversenye

2021. október 1. és 9. között rendezik meg a IX. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyt (NBBH). Az idei, nagyszabású megmérettetésen 121 csapat több mint 500 horgásza vesz részt. A nyolcnapos, 187 órás verseny a világ leghosszabb horgászversenye, amelynek összdíjazása 10 millió forint.

Fotó: NBBH

Az NBBH iránt óriási az érdeklődés, az idei évben is több mint 200 csapat szeretett volna elindulni a megmérettetésen, de a szervezők 121 négyfős csapatra szűkítették le az indulók számát, mert azt szeretnék, hogy a lehető legnagyobb vízfelület, és nyugodt környezet jusson a résztvevőknek. A nevezők 90 százalékban magyarok, de érkeznek Németországból, Szlovéniából és Romániából is horgászok a nemzetközi pontyfogó versenyre – írja a Veszprémi Napló.

A Balaton 27 településén, a Déli-parton 75, míg az Északi-parton 46 helyszínen horgászhatnak majd a versenyzők, akik a nyitónapon húzzák ki, hogy a Balaton nyugati és középső medencéjében pontosan hol pecázhatnak majd. Ott felállítják a táborukat és a csapatok azon a helyszínen töltik el a verseny 187 óráját.

Pupos Norbert, az NBBH egyik szervezője elmondta, hogy nagyon hálásak az érintett Balaton-parti településeknek, hogy otthont adnak évről-évre a versenynek. Az előkészületek jól sikerültek, hiszen már nagy rutint szereztek a szervezésben, igaz a csapatok létszámának növekedésével a feladatok száma is nőtt. Az előrejelzések nyugodt és kiszámítható időjárást jósolnak különösebb frontok nélkül, ezért a szervezők abban bíznak, hogy a horgászok a lehető legtöbb időt a vízen tölthetik majd.

Pupos Norbert a tavalyi NBBH díjátadó Révfülöpön
Fotó: Molnár Sándor

Az idei verseny egyik újdonsága, hogy az egy hét során maximum 180 kilogramm bojlit használhatnak a versenyzők. Másrészt, míg tavaly nyolc darab nyolc kiló feletti hallal regisztrálhatták magukat a csapatok a versenybe, addig idén öt darab, 10 kilogramm feletti pontyot kell fogni ahhoz, hogy beregisztrálhassanak a küzdelembe. A végső elszámolásnál a csapat által kifogott, öt legnagyobb ( 10 kg feletti ) hal összsúlya számít majd.

A verseny történetének legnagyobb halát, egy 29,175 kilós pontyot a tavalyi NBBH-n fogták Balatonmárián.

A szervezők abban bíznak, hogy idén megdől ez a rekord, és átlépik a 30 kilogrammos határt, amire reális az esély, hiszen több regisztrált, 30 kiló feletti ponty is van a Balatonban. Tavaly egyébként a folyamatosan fejlődő halállománynak köszönhetően 37 darab, 20 kiló feletti pontyot fogtak a résztvevők. A verseny során nagyon fontos szempont lesz a halakkal szembeni kíméletes bánásmód. A kifogott pontyokat egy gyors mérlegelés után visszaengedik a Balatonba.

A szervezők rengeteg díjat kiosztanak majd, és újdonságként bevezetik a bruttó 500 ezer forintos Jackpot díjat is, amelyet az kaphat, aki az NBBH-n eddig kifogott legnagyobb pontynál, nagyobb súlyú halat fog.

A verseny összdíjazása egyébként 10 millió forint, amelynek legnagyobb része horgászfelszerelés.

Érdekesség még, hogy a versennyel párhuzamosan megnyílik a révfülöpi Rév-Art Galériában a Balatoni óriás pontyok arcképcsarnoka, ahol a tóból kifogott óriások és az őket kifogó horgászok portréiból válogattak össze mintegy 30 fotót a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai. A tárlat díjmentesen látogatható, de adományokat elfogadnak, amit aztán a covid árvák javára fordítanak a szervezők. Pupos Norbert elmondta még, hogy a világ leghosszabb horgászversenyét jövőre szeretnék Guinness rekorddá nyilváníttatni.

Borítókép: Méretes pontyoknak örülhettek tavaly is az NBBH résztvevői

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!