még reménykednek

2021.10.21. 13:35

Már La Laguna települését fenyegeti a lávafolyam La Palma szigetén

A város 1650 lakóját nem fenyegeti veszély, mivel őket már a múlt héten óvintézkedésként evakuálták otthonaikból.

La Laguna, 2021. október 21. A Cumbre tűzhányóból feltörő láva folyik a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek La Palma szigetén fekvő La Laguna településen 2021. október 21-én. Az ott lakókat már kiköltöztették, a házakon átömlő lávafolyam a várakozások szerint a nap folyamán eléri az Atlanti-óceánt.

Forrás: MTI/AP

Fotó: Saul Santos

La Laguna települését fenyegeti lávafolyam La Palma szigetén – közölte szerdán az RTVE közszolgálati televízió.

A helyi sajtó az illetékes hatóságokra hivatkozva arról számolt be, hogy a mintegy 1270 Celsius-fokos folyékony kőzet útban a tenger felé vészesen megközelítette a települést. La Laguna hozzávetőleg 1650 lakóját azonban nem fenyegeti veszély, mivel őket már a múlt héten óvintézkedésként evakuálták otthonaikból.

A láva mindazonáltal több száz házat és épületet semmisíthet meg, ideértve a település régi templomát és a helyi iskolát is – mondta Miguel Ángel Morcuende vulkanológus, a helyi válságstáb vezetője újságíróknak nyilatkozva. Hozzátette, hogy még van remény arra, hogy a lávafolyam déli irányban elkerüli a település központját. La Laguna határában a láva már beborított egy benzinkutat és egy bevásárló központot.

Az Európai Unió Kopernikusz elnevezésű Föld-megfigyelési programjának műholdas mérései szerint a szeptember 19-én kitört Cumbre Vieja tűzhányóból kiömlő forró láva eddig 1956 épületet semmisített meg és szerdával bezárólag több mint 800 hektárnyi földterületet tarolt le. Mintegy hétezer embert kellett biztonságba vinni a lávafolyamok elől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!