Fontos a reggeli

2021.12.15. 16:52

Díjnyertes kampány népszerűsíti a fiatalok körében a tojásfogyasztást

A magyar iskolások legalább negyede nem reggelizik, ezért tojást sütni tanítják a fiatalokat a Magyar Tojásszövetség kampányában.

A Magyar Tojásszövetség díjnyertes edukációs kampánya, a rEGGelem idén is népszerű volt a TikTok platformján. Togyela Dominik, Molnár Janka, Kulja András és Steiner László kreatív, egyben edukáló videóit több mint 1 millióan látták már a tinédzserek kedvenc közösségi oldalán.

Orvos, fizikus, séf és influencer tanítja tojást sütni a fiatalokat a Magyar Tojásszövetség díjnyertes kampányában.

A magyar iskolások legalább negyede nem reggelizik, az európai 13 éves diákoknak pedig a 40 százaléka szintén reggeli nélkül indul iskolába egy 2019-es kutatás szerint. Az eredmények javítása érdekében a legpörgősebb közösségi felületen keresztül tanítják a fiatalokat tojást sütni a Magyar Tojásszövetséggel együttműködve az élet teljesen más területéről érkező TikTokkerek, akiknek szórakoztatva tanító videóit már több mint egymillióan látták.

Reggelizni (még mindig) fontos 

Ha beírjuk a reggeli szót a keresőbe, ez lesz az első kifejezés, amit feldob a rendszer, majd rengeteg találat taglalja, miért is elengedhetetlen, hogy reggelizzünk. A kérdés az, hogy egy tinédzser elolvassa-e bármelyiket is. Talán. És veszi a fáradtságot, hogy ezek után reggelizzen is? Talán. Ez viszont kevés.

A Magyar Tojásszövetség ezért is indította el 2019-ben a rEGGelem ismeretterjesztő általános iskolai programját, amely az egészséges reggelizés és a teljes értékű tojásos reggeli hasznosságára hívja fel a figyelmet.

2019-ben 15 iskolába és majdnem 4 ezer felsős diákhoz jutott el a program. Végül a koronavírus helyzet miatt 2020 decemberében a világhelyzethez igazodva új platformra, a TikTokra költözött.

Több mint 1 millió megtekintés

Togyela Dominik a bicepszével is tud tojást törni, Kulja András pedig rengeteg kérdésre válaszol a tojás jótékony hatásaival kapcsolatban. Ezenkívül Molnár Janka a tojássárgája és a tojásfehérje fenntartható szétválasztást mutatta be, amíg Steiner Laci séf könnyen elkészíthető reggeliket készített.

Togyela Dominik bicepsszel tojást törő videóját már több mint 80 ezren látták.

Steiner László séf pedig megmutatta, hogy mennyire egyszerű egy tojásos reggeli elkészítése, és hogyan készíthetünk az egyik legolcsóbb fehérjeforrásból finom és gusztusos ételt.

Molnár Janka videóiból az is kiderül, hogy a tojás nemcsak a reggeli, hanem az ehető kísérletek tökéletes alapanyaga is. Akinek gondja akadna a tojás szétválasztásával, az egy igen kreatív és fenntartható módját ismerheti most meg.

Kulja András eloszlatja a tojással kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket, és rengeteg hasznos tanácsot ad könnyen emészthető formában.

@andras.doktor

5 érdekesség a tojásfogyasztással kapcsolatban 🍳  #MagyarTojásszövetség #hirdetés #orvos #egészség 

♬ eredeti hang - Dr. Kulja András

A tojás jótékony hatásairól online lehet tájékozódni.

A magyar baromfitermelés egyik legfontosabb szervezete az 1991-ben megalakult Baromfi Termék Tanács. Egyik tagszövetsége, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége 1989-ben alakult. Tagjai napos jércét tenyésztő és forgalmazó vállalkozások, jércenevelő és tojástermelő gazdaságok, feldolgozók, kereskedők, valamint az ágazatot kiszolgáló gyártók.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!