Jótékonyság

2021.12.10. 16:30

Több ezer üveg Béres cseppet kapnak rászorulók

A koronavírus-járvánnyal szembeni védekezés első eszköze az oltás, de szükséges a fizikai és lelki segítség is - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Béres Gyógyszergyár Zrt. adományának átadóján.

Soltész Miklós hangsúlyozta: mindenkit arra biztatnak, hogy oltassa be magát, ugyanakkor fontosnak nevezte az egészséget megőrző és erősítő szereket is, mint amilyen a Béres csepp.

Az államtitkár a koronavírus-járvány miatt iszonyatosnak nevezte az elmúlt két évet.

A vállalat nemes felajánlást tett azzal, hogy 130 millió forint értékben 73 ezer üveg készítményt ajánlott fel idősotthonoknak, szociális otthonoknak, rászorulóknak - mondta.

A járvány két éve alatt a Béres cseppet készítő szakemberek és maga a Béres Alapítvány fantasztikusan nagyot vállalt a magyar közösség számára - fogalmazott Soltész Miklós, utalva arra, hogy az adományokból a határon túl élők is részesültek.

A mostani 18 ezer üveg Béres cseppet még karácsony előtt igyekeznek eljuttatni a leginkább rászorultaknak - mondta.

Soltész Miklós méltatta a karitatív szervezetek támogatását a koronavírus miatt árván vagy félárván maradt gyermekek számára, és rámutatott: mintegy ezer kiskorún segítenek.

Az 1357-es adományvonalon továbbra is várják a támogatásokat - hívta fel a figyelmet.

A Máltai Szeretetszolgálat autójába pakolnak a Béres Gyógyszergyár adományából a Katolikus Karitász Országos Központjában 2021. december 10-én. 

Forrás: MTI/Soós Lajos

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója közölte: a Béres Alapítvány évek óta ajándékoz a készítményből a segélyszervezeteknek. Arra is rámutatott: a segélyszervezetek azokhoz juttatják el a készítményt, akik szociálisan nehezebb helyzetben vannak, számukra különösen fontos, hogy a járvány idején megerősítsék az immunrendszerüket.

Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke felidézte: apja agrárkutatóként a burgonya és a dohány betegségeit vizsgálta, amelyeket vírusok okoztak.

Később nemcsak a növényvilággal, hanem az állatvilággal és az emberrel is foglalkozott, és arra jutott, hogy készítménye nagyon fontos a teljes táplálkozási láncban - mondta.

Hangsúlyozta: apja 1972 és 1978 között ingyen biztosította a betegeknek és a rászorulóknak a cseppeket.

A prevenciót hangsúlyozva Béres József azt mondta, hogy a megelőzés sok esetben hatékonyabb, mint a gyógyítás.

A mintegy 32 millió forint értékű adományt a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácson keresztül a Katolikus Karitász, a Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, valamint a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászorulóknak.

Borítókép: Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke és Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója a gyógyszergyár adományának átadásán a Katolikus Karitász Országos Központjában 2021. december 10-én. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!