Otthonteremtés

2022.02.11. 13:03

Márciusban tovább bővül a Nemzeti Mintaterv Katalógus

Negyven helyett másfélszáz ingyenes családiház-tervet kínál március végétől az építkezésre és kockaházuk bővítésére, átépítésére készülőknek a Nemzeti Mintaterv Katalógus. A bárki által elérhető és helyszíni adaptálás után szabadon használható építészeti terveket előzetesen szakmai zsűri választotta ki egy nagyszabású ötletpályázaton.

Tavaly márciusban indult el a Nemzeti Mintaterv Katalógus, 93 böngészhető vázlattervből és 40 ingyen letölthető és felhasználható, kiviteli szintű mintatervből álló gyűjteményként, amelynek tartalma csaknem négyszeresére bővül március végére. Mint azt érdeklődésünkre a Miniszterelnökség Sajtóosztályán közölték,

a Nemzeti Mintaterv Katalógusban 150 családiház-mintaterv lesz elérhető és felhasználható heteken belül. 

A Miniszterelnökség Építészeti, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkársága és a Lechner Tudásközpont által létrehozott gyűjtemény az otthonteremtési program részének tekinthető. A Nemzeti Mintaterv Katalógus tervállománya a nemzeti tervvagyon részét képezi,

az itt található mintatervekért nem kell fizetni, bárki számára ingyen letölthetők és felhasználhatók,

ehhez csupán egy Felhasználási Szerződést kell kötni a Lechner Tudásközponttal. 

Az építészeti mintatervek segítségével egyszerűbbé, gyorsabbá, olcsóbbá és tervezhetőbbé válik az építkezés. A mintaterv fogalma Magyarországon nem ismeretlen, már több mint száz éve is alkalmazták, mert lényegesen leegyszerűsíti a tervezési fázist, miközben a magas minőségű, korszerű, egyedi igényekre szabottan mégis egységes, a magyarországi települések arculatához illeszkedő épületállomány létrejöttét szolgálja - hangsúlyozza a rendszer leírása.

Mindent egy helyen

A Nemzeti Mintaterv Katalógus weboldala az építtetőket és az építészeket is igyekszik kiszolgálni, akik egyetlen kattintással eljuthatnak a Településképi Arculati Kézikönyveket és az Építészeti-tájegységi Arculati Kézikönyveket tartalmazó térképes keresőhöz, amely az egyes települések, illetve a Kárpát-medence jellemző éghajlati, tájegységi, településképi adottságaira és szellemi-kulturális örökségére alapozva mutat be jó példákat, inspirációt adva a környezethez illeszkedő tervezéshez.

A Nemzeti Mintaterv Katalógusban számos példát lehet találni korszerű technológiával épülő családi házakra és az ötvenes évekből megmaradt sátortetős kockaházak átalakítására egyaránt. 

Két éve az építészeti ötletpályázatot is több kategóriában írták ki, külön figyelmet szentelve a Magyarországon – a szintén korabeli mintaterv katalógusok alapján elterjedt – kockaházak bővíthetőségi, korszerűsítési lehetőségeire.

A három legnépszerűbb mintaterv közül kettő új építésű épület, az egyik három-, a másik négyszobás, mindkettőben plusz étkező szolgálja a családokat. A harmadik, nagy népszerűségnek örvendő mintaterv pedig egy tipikus, sok településről ismerős kockaház átalakításához ad megoldási javaslatot. A meglévő épülethez csatlakozó új résszel együtt 91 négyzetméter alapterületen három szoba és egy nappali kialakítását vázolja a mintaterv. Az új épületszárnnyal bővülő, modern formát öltő épület a mintaterv felhasználásával gyorsan és költségtakarékosan megtervezhető, ráadásul a weboldalon 3D-s élethű látványtervek segítik a megálmodott otthon elképzelését.

CSOK is felhasználható hozzá

A családi otthonteremtési kedvezmény, azaz CSOK felhasználása esetén a mintatervek adaptációs tervezési díja is elszámolható, hiszen a Nemzeti Mintaterv Katalógusból kiválasztott, Felhasználási Szerződésben rögzített mintatervnek az érintett építési helyszínre történő adaptálásához kapcsolódó tervezési díja, az úgynevezett adaptációs költsége bekerülési költségnek minősül.

A Miniszterelnökség és a Lechner Tudásközpont tájékoztatása szerint

az ingyenes katalógus életre hívását az otthonteremtési program is motiválta, és annak egyik fontos támogatási formájának tekintik, miután egy családi ház komplett építészeti tervdokumentációjának árát, akár több millió forintot meg lehet vele takarítani.

A mintaterv katalógus a Magyar Falu Programhoz is szorosan kapcsolódik a lakossági építkezések támogatásán túl a magyar vidék épített környezetének minőségét, illetve annak növelését szolgálva – összegezhető az ajánlás.

Megmozgatta az építészeket

A Nemzeti Mintaterv Katalógus ötletpályázatát két éve írták ki, 271 pályázat érkezett rá. A szakmai zsűri ezek közül 93 pályaművet választott ki megvételre, amelyekből készített-vázlatterveket 2019 októberében, az első kiviteli szintű terveket pedig egy éve tették elérhetővé a Nemzeti Mintaterv Katalógus weboldalán.

A magas építészeti minőséget és lakókomfortot biztosító, változatos megjelenésű, szakmailag és műszakilag ellenőrzött tervek között különféle szempontok – alapterület, beépítési mód, szobák száma, családtagok száma, tetőforma, a telek lejtése – szerint válogathatnak az építkezés előtt állók. A mintaterv-dokumentáció alkalmas az egyszerű bejelentési dokumentáció összeállítására, illetve a kivitelezéshez is segítséget nyújt.

A letölthető mintaterv csomag részletes építészeti és tartószerkezeti tervek mellett építészeti, tartószerkezeti, épületgépészeti és épületvillamossági műleírásokat, épületenergetikai számítást, mennyiségi kimutatást, költségbecslést, valamint a tervek továbbszerkeszthető állományát is tartalmazza. 

A mintatervek adott építési helyszínhez történő igazításához, más szóval adaptálásához építész és szükség szerint további szakági tervezők – például tartószerkezet-tervező, épületgépész, épületvillamossági tervező – közreműködését kell igénybe venni. A Nemzeti Mintaterv Katalógusból választott tervek átdolgozása az építészek számára is egyszerűbb, ami az otthonteremtési támogatásoktól felpezsdült piacon az erős kereslet mellett nem mellékesen azt is jelenti, hogy több megbízást tudnak teljesíteni így.

Borítóképünk illusztráció, forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!