közelítő múlt

2019.01.10. 14:20

A két világháború között készült negatívok kerültek elő egy padlásról

A több ezer darabos, felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt restaurálás után egy honlapon mutatják majd be az érdeklődőknek.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Sóki Tamás

Az 1920-as és 1940-es évek közötti időszakból származó, az akkori pécsi életet bemutató mintegy 5-7000 fotográfiai üvegnegatív került elő egy pécsi belvárosi ház padlásáról. A felvételeket – restaurálás után – egy honlapon mutatják be – jelentették be csütörtökön az értékmentésben részt vevő felek a baranyai megyeszékhelyen.

Tímár Krisztián, a Gerillart Egyesület vezetője úgy fogalmazott: „egy egészen különleges anyagot sikerült véletlenül megtalálnunk egy, a történelmi belvárosban lévő épület padlásán, egy rejtett zugban”.

Tímár Krisztián, a Gerillart Egyesület vezetője egy párt ábrázoló üvegnegatívot mutat a Pécsről előkerült ritka régi fotókról tartott sajtótájékoztatón. Fotó: Sóki Tamás / MTI Fotó

A becslése szerint 5-7000 darabra tehető üvegnegatívok készítője egyelőre még ismeretlen, de az eddigi vizsgálataik alapján feltehetően egy fotós több évtizedet átölelő életművéről lehet szó. A fotográfus kilétét szakértők bevonásával, levéltári kutatásokkal próbálják kideríteni – mondta, megjegyezve, hogy ennek sikerére jó esélyt lát.

Porszász Áron, a fotók restaurálását végző fotóművész közölte: a fotótörténetben egyedi leletet jelentő teljes anyag mintegy öt százalékát nézték át eddig. Azok között portrék, katonaportrék, elsőáldozási és esküvői képek, valamint enteriőrök is találhatóak.

Az üvegnegatívok állapotára térve elmondta, hogy várhatóan fél év „aktív munka” lesz megmenteni a felvételeket. Azokat egyebek mellett megtisztítják, digitalizálják és katalogizálják – jelezte Porszász Áron, hozzátéve, hogy a leletek mintegy 20 százaléka darabokban került elő.

Az eseményen elhangzott, hogy a feldolgozott anyagot a www.pecsanno.hu oldalon tervezik bemutatni, az első 500 felvételt várhatóan fél év múlva teszik közzé, majd folyamatosan – hetente száz képpel – bővítik az állományt. A legérdekesebb fotókat a Nick Galériában, kiállításon is bemutatják, illetve fotóalbum formájában is megjelentetik majd.

Az 1920-as és 1940-es évek közötti időszakból származó, az akkori pécsi életet bemutató mintegy 5-7000 fotográfiai üvegnegatív került elő. Fotó: Sóki Tamás / MTI Fotó

Páva Zsolt polgármester az értékmentés fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy az előkerült anyag felbecsülhetetlen értékű, ugyanis bemutatja az akkori szokásokat, öltözködési kultúrát, hagyományokat, és számos különleges kültéri felvételt is tartalmaz.

A városvezető, aki a létrehozandó honlapot a múltkutatás izgalmas eszközének nevezte, kitért arra is, hogy a pécsi önkormányzat támogatást nyújt az anyag megmentéséhez és konzerválásához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!