papok futócipőben

2019.01.11. 13:50

Atlétikacsapatot alapított a Vatikán

A Szentszék edzésbe állt, versenyekre készülnek.

Nemzetközi versenyekre készül a Vatikán újonnan alapított atlétikacsapata – írta meg a Guardian.

Olyannyira komolyan gondolják a dolgot, hogy már alá is írtak egy megállapodást az Olasz Olimpiai Bizottsággal (CONI). A klubnak közel 60 tagja van, köztük papok, apácák, svájci gárdisták, gyógyszerészek, a legidősebb résztvevő pedig a Vatikáni Apostoli Könyvtár 62 éves professzora.

A klubot ezennel már az olasz atlétikai szövetség tagjai közt tartják nyilván, következő lépésként a nemzetközi szövetséghez nyújtják be a csatlakozási kérelmet, első komolyabb megmérettetésként pedig a Mediterrán Játékokon és az Európai Miniállamok Játékán indulnának.

Az biztos, hogy a Szentszék futóegylete hivatalosan január 20-án állhat rajthoz a római La Corsa di Miguel 10 kilométeres versenyen.

Mint arról a csapat elnöke, Melchor Jose Sánchez de Toca y Alameda beszámolt: „Folyton arról álmodozunk, hogy egy napon majd a Szentszék zászlaját is láthatjuk az olimpiai megnyitón”.

A csapat célja elsősorban nemcsak a versenyzés, a futással az egymás iránti szolidaritásra és az egymás elleni erőszakra is fel szeretnék hívni a figyelmet.

Borítókép forrása: az athletica.vaticana Instagram oldala

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!