Bulvár

2011.10.10. 12:01

Az elhunyt Apple-vezér életrajzából filmet tervez a Sony

A Sony Pictures máris filmet tervez a napokban elhunyt Steve Jobs Apple-vezérről szóló, októberben megjelenő életrajz nyomán.

MTI

A deadline.com hollywoodi hírportál szerint a filmjogokat már megszerezte a stúdió. A producer Mark Gordon lehet, aki a Management 360 produkciós céggel működik együtt.
   
A produkció Walter Isaacson életrajza alapján készül. A kötet még meg sem jelent, de akkora az érdeklődés iránta, hogy első helyen áll az Amazon.com bestsellerlistáján. 

Isaacson - aki korábban a Time főszerkesztője, meg a CNN elnöke volt, és Kissinger, valamint Einstein életrajzát is megírta - az elmúlt két évben több mint negyven alkalommal beszélgetett a hasnyálmirigyrákban szenvedő Steve Jobsszal. Az interjúk, valamint Jobs környezetének nyilatkozatai alapján született kötet magyarul is megjelenik a HVG Kiadó gondozásában.
   
Jobs számtalan szállal kötődött a film világához: az Apple technikai fejlesztései hozzájárultak a filmrajongók fogyasztói szokásainak megváltozásához, a Pixar alapítójaként pedig sokat tett a számítógépes animáció elterjedéséért.
   
Egyelőre nem lehet tudni, mikor kerül a mozikba a film, ám a Sony nyilván nem akar késlekedni, hiszen az október 5-én elhunyt, "világot megváltoztató látnokot" világszerte gyászolják.
   
Jobsról egyébként nem ez lesz az első film: a Pirates of Silicon Valley (A szilíciumvölgy kalózai) című, 1999-ben bemutatott televíziós dokumentumdráma az Apple és a Microsoft alapítóinak életútját vázolta fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!