rekord

2018.04.25. 15:49

Banánok közé rejtettek egy halom kokaint

A most lefoglalt rakomány Spanyolország eddigi legnagyobb drogfogása.

Egy kolumbiai banánszállítmányba rejtve rekord mennyiségű, összesen több mint 8,7 tonna kokainra bukkantak a spanyol hatóságok a dél-spanyolországi Algeciras kikötőjében – jelentette be a spanyol belügyminiszter szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Juan Ignacio Zoido elmondta: a most lefoglalt rakomány Spanyolország eddigi legnagyobb drogfogása, európai viszonylatban pedig a legnagyobb, konténerben csempészett mennyiségnek számít.

Ismertetése szerint a nyomozók a rakományt importáló málagai cég székhelyén három embert vettek őrizetbe.

A két cégvezetőt, akik időközben Franciaországba menekültek, Lyonban fogták el a hatóságok, és már kiadták Spanyolországnak.

Az üggyel kapcsolatban őrizetbe továbbá vettek egy spanyol csendőrt is Algecirasban.

A belügyminiszter szerint az akció „jelentős csapás” a kábítószer-kereskedelemre, ráadásul négy hónappal egy hasonlóan nagyszabású művelet után, amikor is a rendőrség hat tonna kokaint foglalt le ugyanebben a kikötőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!