Egyoldalú gyermekáldás

2019.07.27. 14:12

Csak lányok születnek egy lengyel faluban

Kilenc éve csak lányok születnek egy lengyelországi faluban. Ez az elképesztő statisztika már a település polgármesterét is lépésre késztette.

Forrás: Shutterstock

A lengyel-cseh határ közelében fekvő Miejsce Odrzanskie településen kevesebb mint 300-an laknak, többségük nő. Az anyakönyvi kivonatok szerint 9 éve csak lányoknak adnak életet az anyák a faluban – írja a V4NA Hírügynökség.

Tomasz Golasz, a helyi önkéntes tűzoltóság vezetője szerint a különös folyamat évtizedek óta zajlik.

„Amikor ide jöttem, elvettem egy helyi lányt feleségül, két lányunk született. Szeretnék fiúgyermeket, de ez valószínűleg csak álom marad. A szomszéd ugyancsak próbálkozott, neki is két lánya lett. A nők ebben a faluban egyszerűen nem szülnek fiúkat”

- mondta.

Érdekes egyébként, hogy a helyi tűzoltóság is nagyrészt nőkből áll.

A falu polgármesterének is feltűnt, hogy folyamatosan csak lányok születnek.

Az anyakönyvi kivonatokban kutatva kiderítette, hogy évtizedekkel visszamenőleg is több lány született a településen, mint fiú.

Rajmund Frischko, akinek szintén két lánya van, ugyan nem tud magyarázatot adni a furcsa jelenségre, de megígérte, hogy az első pár, amelynek fiúgyermeke születik, jutalomban részesül. A faluvezető azt nem árulta el, hogy pontosan mi lesz az.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!