Ízlések és politikusok

2019.02.15. 20:00

Donald Trump vajon megeszi az Obama comcót?

Egy vietnami kifőzde tulajdonosa örömmel vendégelné meg az amerikai elnököt és az észak-koreai vezetőt a február 27-én kezdődő csúcstalálkozójuk idején. A menün egy Barack Obamáról elnevezett étek is található.

Forrás: Shutterstock

A fővárosban, Hanoiban lévő étterem korántsem fényűző, mégis ebédelt már benne amerikai elnök. Barack Obama 2016 májusában, hivatalos vietnami látogatásán iktatta programjába, hogy bun chát, hagyományos hanoi disznóhúsgombócos tésztát egyen a Bun Cha Huong Lien nevű kisvendéglőben. A két személyre terített asztalnál társa azonban nem vietnami vezető volt, hanem egy amerikai sztárszakács, a tavaly elhunyt Anthony Bourdain, és az ebédről készült felvétel az ő Nem séfnek való vidék (Parts Unknown) című tévésorozatát színesítette.

Barack Obama és Anthony Bourdain
Fotó: NBC News / Flickr.com

Obamának annyira ízlett a fogás, hogy azóta is lelkesedik a bun cháért, a kifőzde pedig emléket állítva, Obama comco néven szerepelteti étkei között a volt amerikai elnöknek felszolgált bun chát. A tulajdonos egy 60 éves vietnami asszony, Huong Lien, aki a dpa német hírügynökség helyi tudósítójának elmondta: boldogan látná éttermében vendégül Trumpot, vagy Kimet, vagy akár mindkettejüket.

„Nem sokat értek a politikához, így aztán nehezen tudnék tanácsokat adni nekik, de annyit azért mondanék, hogy a világon minden ember békét akar, nem pedig háborút”

- mondta a vendéglős, majd hozzátette: „Természetesen ingyen látnám vendégül őket.”

A kifőzdében egy bun cha 90 ezer dongba, 1100 forintos összegbe kerül, így aztán amúgy sem lenne csillagászati a számla. A tulajdonosnő mindazonáltal nem hiszi, hogy elfogadják a meghívását.

„Nem hiszem, hogy Trump úr idejönne, mert ő jobban kedvelheti a fényűzőbb helyeket, mint Obama úr, aki nagyon közvetlen ember, Trump úr viszont gazdag család szülötte” – mondta a vietnami vendéglősnő.

Borítókép: Donald Trump amerikai elnök

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!