Foglalkozás és párkapcsolat

2018.11.22. 06:10

Ebben a szakmában dolgozóknál nagyobb a válás esélye

Az optikusoknak, a pedikűrösöknek és az értékesítőknek nem kell aggódniuk.

A Stockholmi Egyetem tanulmánya szerint bizonyos munkakörök nagyobb eséllyel idézik elő a válást – adja hírül a Fatherly nyomán a Maszol.

„Az eredményeink alapján a munkahelyen lévő több potenciális partner esetén a válás kockázata is megnő” – idézik Caroline Ugglát, a tanulmány szerzőjét.

Mint írják, egy korábbi kutatás már kimutatta, hogy

a táncosok és a koreográfusok között a legmagasabb a válási arány (43,1 százalék), őket követik a csaposok (38,2 százalék) és a masszőrök (38,2 százalék).

A legmagasabb válási százalékkal rendelkezők többek között a kaszinókban dolgozók, a telefonos operátorok és az ápolók, a legalacsonyabb pedig az optikusok, pedikűrösök és értékesítők.

Azt is bizonyították, hogy az emberek legtöbbször a kollégájukkal csalják meg párjukat, ám azt, hogyan befolyásolja a válást a munkahelyen lévő potenciális partnerek száma, még nem kutatták.

A Stockholmi Egyetem tanulmányában Caroline Uggla és csapata Dánia a népesség-nyilvántartás adatait elemezték, melyből kiderült: 102 453 elvált férfi és 113 252 elvált nő él az országban. Egyéb kockázati tényezők (iskolázottság, gyermekek száma) ellenőrzése után megállapították, hogy

a vendéglátásban és a szolgáltatóiparban dolgozóknál a legmagasabb a válások aránya.

Azok a férfiak, akik férfiak által dominált szakmában dolgoznak (például: építkezésen), illetve kevés a munkatársuk (könyvtárosok, mezőgazdaságban dolgozók) alacsony a válás esélye. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy fel kell mondani a munkahelyünkön, amennyiben az érintett szakmákban dolgozunk. A kutatók szerint további vizsgálatok és eredmények szükségesek, ám nem árt tudatosabban elkerülni a kényes helyzeteket.

Borítókép: illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!