példakép?

2017.10.12. 12:32

Egymillió dollárt nyert a tanárnő, mégis lopni járt

Bolti lopáson kapták Nancie Atwell amerikai tanárnőt, aki 2015-ban elsőként elnyerte a világ legjelentősebb, egymillió dollárral járó pedagógusdíját, a Global Teacher Prize-t.

A 66 éves maine-i angoltanárnő egy 28 dollárba kerülő kutyapórázt lopott. Ezzel ráadásul megszegte a vádalkut, amelyben tavaly egy másik bolti lopás után vállalta, hogy legalább két évig nem keveredik bajba. Atwell 2016-ban egy 15 dolláros blúzt lopott, az ügy vizsgálatakor pedig kiderült, hogy már 2014-ben követett el lopást – írta meg az MTI.

A pedagógusszakma „Nobel-díjának” szánt Global Teacher Prize-t a Gems Education nevű, szerte a világban 250 magániskolát működtető dubaji családi vállalat alapítványa, a Varkey Foundation ítéli oda.

A díj célja felhívni a figyelmet az oktatás, a pedagógusok munkájának fontosságára.

Az írás-olvasást újszerű módszerrel tanító Nancie Atwell a díj teljes összegét az általa alapított nonprofit oktatási központnak adományozta a 2015-ös díjátadón közöltek szerint.

Borítókép: Youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!