állati

2018.06.14. 16:00

Egyre több a kis rágcsáló a Nagy Almában

New Yorkban akár egymillió patkány is tanyázhat.

Növekszik a patkányok száma New Yorkban, egy új felmérés szerint a négy év alatt 10 százalékkal nőtt a bejelentések száma.

" />

A RentHop nevű internetes bérlakás-közvetítő oldal közleménye szerint 2014 és 2017 között több mint 19 ezer patkánybejelentés történt a metropolisz nem sürgős ügyek bejelentésére szolgáló 311-es számon, ez nagyjából 10 százalékos emelkedést jelent 2016-hoz képest.

Idén az első negyedévben már 4831 patkánypanaszt rögzítettek – áll a felmérésben.

New York öt városrésze közül a rágcsálók leginkább Brooklynt és Manhattant kedvelik, az előbbiben a vizsgált négy év alatt 4507, az utóbbiban 7235 alkalommal jelentettek patkányt, ami azt jelenti, hogy minden négyzetméterre 104 rágcsáló jut Brooklynban és 197 Manhattanben. A csúcsot három városnegyed tartja, a Bedford-Stuyvesant, a Harlem és az Upper West Side.

A patkányprobléma nem új keletű. Nemrég bejárta a közösségi médiát egy videó, melyen egy patkány egy szelet pepperónis pizzát visz magával a metrón. Az állatot el is nevezték Pizza Ratnek, vagyis pizzapatkánynak, valamint a felhasználóktól megkapta az „igazi New York-i” címet is.

A felmérést készítő portál szerint a rágcsálóinvázió oka a rengeteg kidobott élelmiszer, ami a város utcáin, az étkezőhelyek és boltok környékén halmozódik fel.

Becslések a New York-i patkányok számát 250 ezer és egymillió közé teszik, ami a lakosok mintegy ötödével ér fel.

Bill de Blasio polgármester tavaly több mint 30 millió dollárt (8,2 milliárd forintot) ígért patkánymentesítésre.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock / Gallinago_media

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!