Fotó: Shutterstock

Hatvan év után megoldották a Gyatlov-rejtélyt

Az Igor Gyatlov vezette turistacsoport az Urál északi részén, a Holatcsahl hegy közelében furcsa körülmények között halt meg.

Lavina következtében veszítette életét 1959-ben a Szverdlovszki területen az Igor Gyatlov vezette kilencfős turistacsoport – közölte szombaton sajtótájékoztatóján az Uráli Szövetségi Járás főügyész-helyettese, Andrej Kurjakov, végleges magyarázatot adva a köztudatba Gyatlov-rejtélyként bevonult esetre.

Az elhunyt turisták „minden sérülése a lavinába került hegymászók sérüléseivel azonos jegyeket visel” – mondta Kurjakov.

Egy egyetemistákból álló kilencfős, Igor Gyatlov vezette turistacsoport az Urál északi részén, a Holatcsahl hegy közelében furcsa körülmények között halt meg.

Az eredetileg tízfős csoportból öt fő az Uráli Műszaki Főiskola 4-5. évfolyamos diákja volt, hárman a főiskolát frissen végzett mérnökök, a csoport vezetője, Igor Gyatlov pedig a főiskola 5. évfolyamára járt. Egy további személy, a Kourovszkaja turistabázis hegyi túravezetője később csatlakozott a túrázókhoz. Sítalpon akartak megtenni 350 kilométeres utat két és fél hét alatt, hogy elérjenek két urali hegycsúcsot. Az emberpróbáló sítúrára a kommunista párt XXI. kongresszusának tiszteletére vállalkoztak, de sosem tértek vissza.

Tavaly, 2019 februárjában, hatvan évvel a turisták titokzatos halála után a főügyészség bejelentette, hogy felülvizsgálja a Gyatlov-ügyet.

Kurjakov szerint az ellenőrzés során összehasonlító elemzésnek vetették alá a turisták sérüléseit.

A turisták halálát – három ember kivételével – kihűlés okozta.

A több mint hat évtizede történt esetet elemző a szakértők szerint a csoport – amely sítalpon indult útnak – lezúduló lavina miatt sietve elhagyta a sátrát. Nem estek pánikban, a sátortól mintegy ötven méterre távolodtak el, egy kősánchoz mentek, azt remélve, hogy védelmet nyújt nekik egy újabb lavinától.

Egy idő után visszafordultak, de a rendkívüli rossz látási viszonyok miatt – legfeljebb 6-16 méteres lehetett a látótávolság – nem láthatták saját sátrukat, így eltévedtek. Harminc méter megtétele után egy cédrushoz értek, és tüzet gyújtottak. Másfél órára rá a tűz kialudt, és ketten szinte azonnal megfagytak a mínusz 40-45 Celsius-fokos fagyban. A csoport egy része megpróbált a nyomokat követve, kúszva visszatérni a sátorba, de ők is azonnal megfagytak, mihelyt elhagyták az erdőt, amely némelyest védte őket a fagyos széltől.

A csoport másik négy tagja később ugyanabban az irányban indult el, de ők nem kúszva, hanem a havat tömörítve, bele mélyedve próbáltak haladni, aminek következtében elmozdult a három méter vastag hóréteg, elsodorta és maga alá temette őket. Az ő sérüléseiket a szakértők szerint a több tonnányi hó nyomása okozta, súlyos töréseket szenvedtek.

Az ügyészség ezzel lezártnak tekinti a hatvanegy éve történt tragédia utáni nyomozást, amely Gyatlov-rejtélyként vonult be a köztudatba.

A furcsa körülmények között történt tömeghalál okát az elmúlt évtizedekben sokféleképpen próbálták magyarázni, egyesek azt állították, hogy szökött bűnözők támadtak rájuk, vagy a helyi lakosok végeztek velük, esetleg vita bontakozott ki közöttük, és egymás torkának estek, vagy állatok marcangolták szét őket. Sci-fibe illő magyarázatok is születtek, elsősorban amiatt, mert szanaszét heverő a holttesteken furcsa sérülések voltak, hiányoztak egyes testrészek, és megmagyarázhatatlan elszíneződések voltak a bőrükön.

Az Urál északi részén fekvő Otortyen hegyet, ahol 1959 februárjában a turisták életüket vesztették, a csoport vezetőjéről Gyatlov-hágónak nevezték el.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

közlekedés
Megindult a nép a Balatonra, torlódásra lehet számítani
tehetségek kutatása / 13 perce
Kosarastábort tart Hanga Ádám
Péntektől vasárnapig Debrecen ad otthont a Barcelonában kosarazó Hanga Ádám utánpótlástáborának.
Gyász
„A búcsúszó, mit nem mondtál ki, elmaradt. Elmentél, de gondolatban örökké velünk maradsz.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOLTAY NÁNDOR 81 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. augusztus 13-án, csütörtökön 15 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
Emlékezzünk PANKOTAI ISTVÁNNÉ halálának 21. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy NÉMETH ISTVÁN volt Káptalantóti hegybíró életének 76. évében örökre megpihent. Temetésére 2020. augusztus 11-én, kedden 14 órakor kerül sor Káptalantótiban a Badacsonyi úti temetőben. Búcsúzzunk tőle egy szál fehér virággal. Gyászolja: felesége, lányai,unokái
"Bennünk él egy arc és végtelen szeretet, amit tőlünk soha de soha senki el nem vehet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS LUKÁCS 78 éves korában csendesen megpihent. Végső búcsút augusztus 10-én, hétfőn 17 órakor veszünk tőle a nemesvámosi református temetőben. Gyászoló család
"Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." Drága Apukánk HORVÁTH FERENC váratlanul, tragikus hirtelenséggel 68 éves korában itt hagyott minket, pótolhatatlan űrt hagyva maga után. Kívánsága szerint Dörgicsén helyezzük örök nyugalomra, ahol drága lelke megpihenhet. Búcsúztatását 2020. augusztus 12-én 13 órakor tartjuk az alsódörgicsei temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Szeretett lányai és családjai
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MIHALIK PÉTER TAMÁS volt kézilabda élsportoló 50 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára 2020. augusztus 11-én 15 órakor kísérjük a Városlődi felső temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünket utolsó útjára elkísérik, gyászunkban bármily módon osztoznak. Gyászoló családja
"Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ LÁSZLÓNÉ szül. Berkes Ilona 94 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. augusztus 14-én, pénteken 12.30-kor kezdődő gyászmisét követően lesz a tapolcai régi temetőben. Gyászoló család
"Az emberélet röpke dráma, Csak egyszer játszák nincs több előadása." Fájdalommal tudatjuk, hogy SZABADOS JÓZSEF 2020. augusztus 1-én 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 10-én 13 órakor lesz a Dózsavárosi temetőben. Gyászoló család
Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten./Ady Endre/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy EGERVÁRINÉ dr. NAGY MÁRIA nyugalmazott főgyógyszerész 2020. július 31.-én, életének 90. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Végső búcsút veszünk Tőle 2020. augusztus 10-én hétfőn 10.30-kor Szigligeten a temető kápolnájában, majd ezt követően utolsó útjára kisérjük. Gyászolják lánya, veje, unokái és dédunokái
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS KÁROLY életének 79. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. augusztus 10-én, hétfőn 14 órakor lesz a pápai Kálvária temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik temetésén részt vesznek, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Emlékezünk ZÁMBÓ ANTAL halálának 8. GRUBER JÁNOSNÉ halálának 7. GRUBER BERTA halálának 5. évfordulóján. Szeretteik
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De Te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok…” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁSZLÓ JENŐNÉ szül. Keszey Ilona 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 8-án, szombaton az Árpád-házi Szent Margit templomban 9.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz, a veszprémi Vámosi úti temetőben 11 órakor. A gyászoló család
"Most halálom napjaiban még egyszer összegyujtöm, amit a földön kaptam és egy utolsó lendülettel fölmutatom az égnek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON ISTVÁN a Sarvaly Rt. nyugalmazott elnök- igazgatója 80. életévében csendesen megpihent. Temetése 2020. agusztus 7-én, pénteken 10 órakor lesz a tapolcai új temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISZIN REZSŐNÉ szül. Jánosi Mária 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 6-án 15 órakor lesz a Dózsavárosi temetőben. Gyászoló család
„A mélybe csak a tested merült el, Csak ő tűnt el a föld alatt, De lényed lényege ezer felé szóródva is köztünk marad." (Keszei István) Fájó szívvel tudatjuk, hogy VARGA SÁNDOR FERENCNÉ szül. Benis Éva 2020. július 30-án 62 évesen elhunyt. 2020. augusztus 7-én, pénteken 9 órakor kísérjük utolsó útjára a Vámosi úti temető szóróparcellájában. Emléke Örökké bennünk él. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARTA ATTILA 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 7-én, pénteken 14.30 órakor kezdődő gyászmise után, 15 órakor lesz a Szentkirályszabadjai katolikus temetőben. Gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy édesanyám BERECZ JÁNOSNÉ életének 83. évében váratlanul elhunyt. Utolsó útjára kísérjük 2020. augusztus 8-án, szombaton 13 órakor a tihanyi temetőben.
Fájó szívvel emlékezünk HÁRI JÁNOS halálának 30. évfordulójára. Szerető felesége, Fia és családja, dédunokája
"Jóságos szíved már egy éve pihen a föld alatt, minden érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat." Örök szeretettel emlékezünk SZEDLÁK RUDOLFNÉ szül.: Rosta Katalin halálának első évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, testvérem és imádott nagypapánk TILINGER FERENC Sóly község díszpolgára, volt polgármestere életének 70. évében örökre megpihent. Utolsó útjára 2020. augusztus 8-án, szombaton 15 órakor kísérjük szülőfalujában, Sólyban.
üzenetek / 42 perce
Étrendünk hatással lehet mentális egészségünkre
Három kislány is jelentkezett / 52 perce
Népszerű a péti labdarúgótábor
Molnár Sándor
A közönség megértően fogadta a történteket / 53 perce
Négy szám után leállították Bérczesi Robi badacsonytomaji koncertjét
Varga Richárd
Lélekemelő, szép ünnep volt / 53 perce
Megáldották az orgonát Vászolyon
Kovács Erika
koronavírus / 55 perce
Csütörtök estére tovább nőtt a pápai fertőzöttek száma
Polgár Bettina
lakitelek / 1 órája
Ötödik alkalommal rendezik meg a Németh László műfordító tábort